Amikor 1992-ben először kimentél Amerikába, azt mondtad: tíz évet adsz magadnak, hogy a képzőművészetben ugyanazt a pozíciót elérd ott, mint idehaza.

Még nem telt el a tíz év. Ki tudja, lehet, hogy még összejön, de hát tudod, akkor, amikor ezt a célt kitűztem magamnak, még nem tudtam, miről beszélek. Hogy itt mi is van. De azért valahol mélyen még mindig bennem van, hogy ezt a célt el kellene érni.

• Napi nyolc óra munka, két óra autózás - hogyan tudta mindezt egy közismert bohém megszokni?

Nehezen. Talán annak az emlékével, hogy már mást is megéltem. És hogy először van az, hogy materiálisan nem vágyom semmire. Ezzel a munkával elég sok pénzt keresek, viszont mindenem megvan, ami az alkotáshoz kell. Olyan komputerem és olyan hangszerem van, amilyet akarok. Nagyon érdekes érzés, egyben kihívás is. Ha valamit meg szeretnék csinálni, egy percig sem kérdés, hogy az ahhoz való feltételeket megteremtem. Attól kezdve csak rajtam múlik, hogy meg tudom-e csinálni vagy sem. Ezt a fajta művészi szabadságot itt, Amerikában másként nem lehet elérni. Amikor kijöttem, azt képzeltem, hogy a képzőművészettel ugyanúgy megélhetek itt is, mint Európában. A képzőművészetet azonban errefelé egészen másképp kezelik, egészen más a súlya. Magyarán abszolút senkit nem érdekel.

• Ma is gond, hogy nem tartozol valamelyik divatos kisebbséghez?

Ma már talán enyhült a nyomás, elmúlt ez a hullám, de valóban, a kilencvenes évek elején Amerikában az számított művésznek, aki vagy buzi vagy néger vagy aids-es vagy kábítószeres volt, a legjobb, ha mind a négy egyszerre. Ha nem, nagyobb szabású önálló kiállításról még álmodni sem lehetett.

• Úgy tudom, egy-két évig megbízásra weblapokat is készítettél.

Ezt nagyon meguntam. A web szórakozásnak jó, hivatásként roppant fárasztó és kiábrándító. Mivel még tökéletlen a technikája, soha nem ad kielégülést sem a megrendelőnek, sem a készítőnek. Ha nagyon szépet szeretnél, nehéz letölteni, ha pedig megpróbálsz a technológiához idomulni, akkor unalmas lesz. Pedig éppen a legizgalmasabb időszakban, mindjárt az elején szálltam bele, hetente-kéthetente jött valami újabb technológia, mire igazán megtanultuk, már el is avult. Ma lassult a fejlődés, de a web ígérete változatlanul nagyobb, mint amire effektív képes. A közeljövőben azonban fenekestől felfordíthatja a szórakoztatóipart. A zenében például nem lesz szükség lemezkiadókra, kereskedőkre, producerekre, ha reggel írtam valami zenét, néhány perc múlva már fenn lehet az interneten, és bárki meghallgathatja. Ugyanez lesz a filmmel, a tévével, az információval, semmi nem lesz helyhez és időhöz kötve. Nem lesz program, nem kell szerda estig várni, hogy jöjjön az Onedin-család, hanem akkor és azt nézed meg, amit akarsz. Hogy ez még csak a jövő ígérete, ennek két oka van. Egyrészt a telefonvonalakon elérhető korlátozott sebesség, másrészt a pénz maga. Meg kell valahogy oldani, hogy a zenészek és előadóművészek ezért kapjanak is valamennyit. Hogy miként kaphat a művész vagy előadó valami pénzt azért, mert más a produktumát "fogyasztja".

• Számítógép és művészet, sokak szerint nehezen összeegyeztethető fogalmak.

Én is így látom. A számítógéppel szerintem az a legnagyobb baj, hogy benne a lehetőségek határtalanok. Mindig megnyomhatsz egy gombot, hogy megnézzél egy újabb variációt. Azaz sosem éred el a képességeid határát. Művészet viszont mindig akkor születik, amikor a művész valamilyen határba, falba ütközik, és ott energia termelődik. Tehát a kettő nem nagyon jön össze. És ezt jól lehet látni a művészeti életben. A komputer mint műalkotás része, mint médium még megy, de rajta keresztül eddig nagyon kevés művészet született, ahhoz képest, hogy ma már mindenkinek lehet számítógépe. Vagy ott van a zene. Az elmúlt években a komputer, a hangstúdiózás kitágította a lehetőségeket, nem kell megvárni, amíg egy lemezcég több ezer dollárért bérel neked stúdiót, hogy felvedd az új lemezed, mert mindezt otthon, a sarokban tökéletes minőségben megteheted. Mégsem lett belőle forradalom.

• Azért te is éjjel-nappal használod a komputert.

Utálom is, de ugyanakkor a szenvedélyem. Állandóan fejlesztem, mindig megpróbálom a legújabbat, a leggyorsabbat megszerezni, hozzá a legújabb programokat, de közben nem nagyon változik a véleményem:  igazából - legalábbis én - művészit alkotni csak egy darab ceruzával egy szál papíron tudok. Ugyanakkor próbálkozom a komputerrel is, van állandó kiállításon az Internetto honlapján, az A jövő művészete című rész alatt. Sokak számára talán nevetségesnek tűnik, mert nagyon egyszerűnek csináltam meg, de éppen ezért szeretem. Éppen az tetszik benne, hogy saját magamnak, azaz a komputeremnek határokat állítottam, így talán sikerült valamilyen művészetet létrehozni vele. Ezen kívül évek óta kísérletezem másfajta megközelítéssel, a komputert magát alakítom műtárggyá, szétszedem és három dimenziós szobrot vagy műtárgyat készítek belőle, miközben az működik is.

• Festésre jut időd?

Persze, arra szükség van, a festés egészségügyi dolog. Ezen kívül minden nap rajzolok, egyre gyarapszik egy sorozat, ami kis jegyzetlapokra készül. Most is hasonló helyzetben vagyok, mint annak idején, amikor katona voltam két évig: azt kell megcsinálni, amit mások mondanak. Akkor a kiképzés, most a háttérrajzolás közben menedékként ott vannak ezek a kis jegyzetlapok, szünetekben az ember rajzolgat. Több ezer van már belőle, szeretném őket egyszer majd kiállítani.

• És a zene?

Most jelent meg új CD-m, Madame Crane and Wahorn a címe, egy nő énekel rajta, ahhoz szereztem zenét. Ezen kívül több terv fut párhuzamosan itthon a stúdióban. Fe Lugossy Laca részben magnóra mondott szövegeket, részben telefonról vettem fel. A szalagokat belevittem a számítógépbe, hozzá szerzek zenét. Olyan mintha Laca itt énekelne, velem együtt, az én zenémre, pedig nem is hallotta azt. Szeretnék ugyanakkor végre egy szaxofonos CD-t kiadni, amelyen mindegyik számban én játszom. Ezek a lemezek eléggé előrehaladott állapotban, lehet, hogy már kész is vannak, de nem vagyok még velük megelégedve, mindig változatok még rajtuk valamit. A Lacával közös lemezt, gondolom, Magyarországon kellene kiadni, ott nyilván nagyobb közönsége lenne.

• Haza mikor jössz?

Nem tudom. Mostanában biztos nem. Mint talán az eddigiekből is látszik, eléggé el vagyok foglalva. Itt, Los Angelesben igazából egy dolog hiányzik: az idő.

• Mennyire tudod követni a hazai eseményeket?

Ha az ember akarja, az interneten keresztül bármilyen információt elérhet. Nagyon jó, nagyon kedvemre való a magyarországi internetes világ. Sokkal izgalmasabb, mint az itteni. Nem annyira a cégek magánügyeiről szól, sokkal inkább civil szellemű, átfogó kulturális szolgáltatásnak tűnik. Egy ideig a Petőfi Rádiót is lehetett az interneten hallgatni, most már azt hiszem, fizetni kell érte. De ez sem baj, az is szép dolog, hogy legalább a lehetőség adott.

--------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Wahorn András: Felkészültem az önvédelemre >> - interjú, 2008. október

Privát Bizottság-sztori >> - cikk, 2008. február

Wahorn András: Ha meghalok, nincs probléma >> - interjú, 1999. október

Wahorn András: Művészet ott születik, ahol falba ütközöl >> - interjú, 1998. május

Wahorn András: A kultúrában nincsenek szintek >> - interjú, 1994. december

Wahorn András: Gondoltam, elmegyek Amerikába >> - interjú, 1993. február

Wahorn András: Nagyon szenvedélyes ember vagyok >> - interjú, 1991. június