Többen az 1996-os esztendő egyik legjelentősebb hazai kortárs képzőművészeti eseményeként tartják számon Lois Viktor Hangfürdő című kiállításának megnyitóját a tatabányai Szabadtéri Bányászati Múzeum területén. Az egykori bányászfürdőben csigasorok, munkaruhák és hosszú fapadok helyett a helyi születésű, jelenleg Szentendrén élő művésznek az utóbbi tíz évben készült hangszerszobrai és szoborhangszerei láthatók, illetve szólaltathatók meg. Lois azonban nem elégedett meg ennyivel: idén júliusban és augusztusban kitágította a horizontot, és fémszobrásztábort, illetve zenei szimpóziumot szervezett, ezzel az egykori XV-ös aknát élő kortárs művészeti központtá alakítva át.

Fotó: Dallos István

A Hangfürdő előtt Lois Vastotem című műve feszít, ennek a tiszteletdíjából hozatta rendbe a leromlott állapotú, parlagon heverő épületet. A szobor tulajdonképpen három másik mű "oszlopra fűzése", melyek az akkor még működő XV-ös akna kerítésén kívül fellelhető ipari hulladékból, szivattyúalkatrészekből készültek, valamikor 1974-ben. A Hangfürdőben kiállított hangszerszobrai korábban a Kiscelli Múzeumban és a velencei biennálén voltak láthatók, azóta a szülői házban hevertek, innét mindössze kétutcányira.

A tavalyi megnyitó után a helybeliek csak néhány hónapban gondolkodtak, aztán jött a lehetőség, hogy a szomszédos helyiségben, az egykori bányásztusolóban időszaki kiállításokat nyissanak. Ez lett a Hidegzuhany Galéria, melyben pergő vakolat és repedezett csempe a dizájn.

A horizont tágítására - a még meglévő helyi kapcsolatokra alapozva - Loisék külön fémszobrásztábort szerveztek. A művésztelepek többségén a nyersanyag szűkössége a szabad alkotás legfőbb kerékkötője, esetükben viszont az ASG Kft. vezetői biztosították a kellő mennyiségű ócskavasat, a hegesztőpisztolyt és a szükséges palackokat.

A fémszobrásztáborban - a hiedelemmel ellentétben - nem a Lois-féle hangszerszobrok és szoborhangszerek imitációi vagy mutációi készültek. Komoly szakmai háttérrel, esetenként Munkácsy-díjjal bíró művészek - köztük Budahelyi Tibor, Zielinski Tibor - küzdöttek a hővel és a rozsdásodó anyaggal, általában sikerrel. A cél: új vizuális kultúra meghonosítása Tatabányán. Abban a városban, ahol eddig szinte kizárólag a népies és álnépies ihletésű fafaragás volt az egyetlen elfogadott plasztikai kifejezési mód.

Az egyhetes zenei szimpóziumon az idén a képzőművészet, a zene és az elektronika esetleges kapcsolódási pontjait kutatták a résztvevők, többek között Kopasz Tamás, Majoros Gyula, Mezey Péter és a szlovák Nem Konvencionális Zenei Társaság két vezetője, Jozef Cseres és Michal Murin. Utóbbiak hangmintákat vettek Lois alkotásaiból, "feltöltötték" vele a szemplereket, majd kísérleteztek, manipuláltak és legvégül komponáltak. A hónap végén Jeney Zoltán, az Új Zenei Stúdió vezető egyénisége, a Zeneakadémia számítógépes zeneszerző részlegének vezetője látogat Tatabányára, hogy vélhetően szintén Lois-hangszerekből vett hangmintái alapján írja meg következő opuszát. Loisék szándékai szerint a közeljövőben a Hangfürdő egyik mellékhelyiségében hangstúdiót is építenek, ahol digitális és analóg felvételek készítésére egyaránt mód lesz.

Loisot az utóbbi hónapokban néhányan megvádolták, hogy az egész kortárs művészeti központ merő önreklám, képzelt karrierje szükséges ugródeszkája. Pedig ő majd három évtizede vágyik ilyen jellegű centrum létrehozására. És az, hogy most létrejöhetett, számára igazolja: annak idején sem a kezdeményezéssel, a szellemmel volt a baj, hanem az uralkodó politikai és társadalmi környezettel. Lám, a rendszer változott, a bánya kimerült, a szellem azonban változatlan maradt. És hogy az aktus valóban ne legyen öncélú, itt a Hidegzuhany Galéria, ahol egy szint felett mások is megmutatkozhatnak.

Mint Lois Viktor elmondta: az ausztriai Linzben évek óta hasonló kortárs művészeti központ működik, hasonló szellemben, persze más anyagi feltételek mellett. Érdekes párhuzam ugyanakkor, hogy Linzben évekkel ezelőtt összeomlott az acélkohászat, majd rövid krízis után felfutott az elektronika. Tatabányán pedig a bányák kimerülése után a Hitachi épített hatalmas új üzemet magának.

Az 1997-es év az áttörés időszaka: idén a város vezetői megéreztek, hogy lehet szerepük ebben az alulról építkező kortárs művészeti központban. A tábort - fogadással egybekötött koncert keretében - Bencsik János tatabányai polgármester zárta be és nyitotta meg egyben a szoborparkot, érzékeltetve, hogy a folyamat augusztus után sem szakad meg.

És végül egy érdekes adalék: a fémszobrásztábor utolsó napján háromfős szakmai zsűri - Bodonyi Emőke, Keserü Katalin és Wehner Tibor művészettörténészek - felbecsülte az elkészült műalkotásokat. A részt vevő művészek a két hét alatt összességében több mint tizenhatmillió forint értéket hoztak létre - gyakorlatilag ócskavasból.

---------------------

Kapcsolódó anyagok:

A Lois, a Tundravoice és a Zene oltára >> - cikk, 2001. október

Ócskavasból mű (Lois Viktor tatabányai táboráról) >> - cikk, 1997. augusztus

Az élet olyan szezonális (Tundravoice) >> - cikk, 1997. június

Lois Viktor: Az ember nem csikk, hogy el lehessen nyomni >> - interjú, 1994. július