A zebra kicsit olyan, mint Laár András néhai slágerfigurája, Elizabet: esztétikus, kacér, de mód felett buta. Félénk, ideges állat, nehezen kezelhető, meg nem ülhető, és szinte reménytelen diák. Nem csoda, hogy az idomárok nem látnak fantáziát bennük, egyedül a német Barum-cirkuszban kísérleteztek egykor velük, nem túl nagy sikerrel.

Richter József, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója keményfejű ember, s nemrég elhatározta: hétgenerációs családi háttérrel, több évtizedes szakmai múlttal és egy Jászai-díjjal a háta mögött próbát tesz a csíkos bőrűekkel. A nyolc kiszemelt, átlagosan kétéves zebra tavaly karácsonykor érkezett meg Dániából Szadára, a cirkusz téli szálláshelyére, azóta ott edzenek, naponta két-három órát.

Még néhány hét és eldől: vagy új világszám lesz, vagy bukás. A premier a tervek szerint Pécsett lesz, március 21-én, mikor a nap és az éj egyenlő. A zebrák ma még kicsit szétszórtak, láthatóan nem érzik, nem értik az ügy súlyát. Pattog az ostor, be-beordít az idomár, mégis nehezen találják a helyüket. Torlódnak, sodródnak, ha kell, rugdosódnak. Olga, a vezércsíkos sem nagyon ura a helyzetnek, a fiatalabbak pedig csak nyerítenek.

Richter úr mégis optimista, meglesz a világszám, ígéri, és ő általában állni szokta a szavát. Szandra, a huszonkét éves elefánt tülköl is egyet, ő már csak tudja, hiszen egykor James Bonddal filmezett, a saját bőrén tapasztalta, hogy a képzelet nem ismer határt. (Szandra egyébként állítólag fajtája legügyesebb borbélya.) Jubilé, a háború után született első magyar elefánt - ma már nyugdíjas - csak mereng maga elé, ő már túl van mindenen. Mimikája leginkább Pandacsöki Boborjánéra emlékeztet, kérdés, ez melyikükre nézve hízelgő.

A Magyar Nemzeti Cirkusz az idén minden korábbinál nagyobb állatsereglettel indul, biztat Richter úr. Tíz tigris, három elefánt, nyolc zebra, öt ló, tíz kutya, hat jegesmedve. Velük kel útra Ursula Böttcher is, a világ legtapasztaltabb és egyben legidősebb idomárja, hat jegesmedve társaságában. Igazi világszám, tartják sokan, részben azért, mert ez a produkció tizenegy éven át az amerikai Ringling cirkusz egyik fő attrakciója volt, a leginkább viszont azért, mert az állatvédők határozott fellépésének köszönhetően ez a revü sem Nyugat-Európában, sem Észak-Európában nem engedélyezett.

Szadán a helyzet tehát változóban. Az állatok most még csak esznek és nem keresnek, de lehet ez még fordítva. Az elefántok fejenként naponta hetven kiló szalmát és lucernát takarítanak be, desszertnek tizenöt kiló répát, el lehet képzelni, mennyi salak marad utánuk. Velük szemben, a bal hármas boxban Kacér, a nyugdíjas zsokéló, egykor világelső, ma már csak a pépesre vevő. A kettesben az utód, Reménynek hívják, mozgékony és harapós. A szomszédos fakó olyan, mint egy jámbor faló, csak időnként rezzen a szeme.

Az aktív többség a téli próbák végét várja. Hogy végre felvirradjon a nap, valahol Pécsett, a kagylószéküléses sátor mögött. Azután talán kevesebbszer csattan az ostor és többször a taps. És akkor végre elkezdődhet az igazi cirkusz.