A ravazdi kerekasztal nem a legendás Arthur király újabb demokratikus vívmánya, hanem közel harminc független magyar értelmiség kezdeményezése, a párhuzamos kulturális műhelyek és személyiségek horizontálisan szerveződő érdekvédelmi tömörülése. Nevéhez híven Ravazd községben alakult, Hartyándi Jenő portáján, egy hatalmas telefonkábel-dob körül, 1995. július 8-án.

Ezen a napon és helyen olyan fiatal és középkorú értelmiségiek gyűltek Ravazdon össze, akik valamilyen szinten „népművelők”, és - többnyire független vagy viszonylag független cégeknél - aktívan dolgoznak a hazai kulturális életben - magyarázza Czabán György, a kerekasztal egyik ügyvivő „lovagja"” civilben a Közgáz Vizuális Brigád aktivistája. - Véleményünk szerint az összkultúrának létezik egy, az állami intézményekhez nem kötődő része, amely a civil társadalom alulról építkező kezdeményezéseit foglalja magában. Az ezen a területen működők szellemi műhelye, közös gondolkodó helye a Ravazdi Kerekasztal, melyben megpróbáljuk meghatározni, kik vagyunk, miben különbözünk másoktól, melyek az aktuális problémáink, működésünk sajátosságai, és ezeket hogy lehetne megoldani, illetve hatékonyabbá tenni.

• Ez a hivatalos intézményrendszeren kívüli kultúra már a nyolcvanas években is létezett, igaz, akkor alternatívnak hívták, míg ti most a párhuzamos jelzőt használjátok rá.

Ezeket a mozgásokat, történéseket nem lehet igazán egzaktan meghatározni. Van, aki ma is azt mondja rá, alternatív, de az alternativitás, mint fogalom szerintünk kiüresedett, és akadályozza a szakmai továbblépést. Szűkítő fogalom, miközben amit mi képviselünk, a kultúra egészének megújítását célozza. Szerencsésebb a párhuzamos kifejezés, mivel ez sokkal inkább megengedő kategória, nem fejez ki semmiféle hierarchikus viszonyt. Arról nem beszélve, hogy azok a mozgások és szellemi irányok, amelyeket ennek a társaságnak a tagjai képviselnek, azok lesznek a jövő kultúrájának "főáramai".

• Kik és milyen szervezetek a Ravazdi Kerekasztal tagjai?

Természetesen ki lehetne emelni nevesebb személyeket és a hozzájuk tartozó szervezeteket - mint például Lábán Katalin (Alternatív Színházak Szövetsége), Márta István (Művészetek Völgye), Hartyándi Jenő (Médiawave), Mécs Mónika és Pesty László (Pesty Fekete Doboz), Fábián Zsolt (Maszk Egyesület), Szabó György (Műhely Alapítvány), vagy a Közgáz Vizuális Brigád és a Tilos Rádió egyes tagjai -, de számunkra ugyanennyire fontos, hogy az üvegfúvók is csatlakoztak hozzánk. Tehát olyan világ is megjelenik köztünk, amelyből eddig kevesebb hírt kaptunk.

• A kerekasztal nyilván szimbolikus jelentőségű.

Természetesen. Nem akarunk párt, közalapítvány vagy társadalmi szervezet lenni, pénzelosztó funkciókat gyakorolni, hanem csak kerekasztal, amely mellé a hasonszőrű, hasonló gondolkodású és problémájú emberek leülhetnek, és kitalálhatják, van-e értelme annak, amit csinálnak, s ha igen, hogyan tovább. Valamiféle összefogásról van tehát szó, ami már régóta esedékes és szükséges ezen a területen. Ugyanakkor azt is fontosnak tartjuk - és ez az alapszabályban rögzítve van -, hogy az évente legalább kétszer megtartandó közgyűlésnek vidéken kell lenni. Úgy gondoljuk, a magyar kultúra - részben okkal - meglehetősen Budapest-vízfejű, ezért fontos, hogy a vidéki, hasonló típusú mozgásokat is beemeljük a Ravazdi Kerekasztalba és folyamatokba.

• A Ravazdi Kerekasztal tagjai kivétel nélkül fiatal, illetve középkorú értelmiségiekből áll, akik a maguk területén jó szakemberek, talán még sikeresek is. Várható tehát, hogy a hivatalos intézményrendszer előbb-utóbb megpróbálja integrálni őket. Itt van például Horváth György esete, aki a Titanic Filmjelenlét Fesztivál szervezőjeként lépett közétek, majd ő lett a 27. Magyar Filmszemle igazgatója. Számomra kérdés, hogy a hivatalos kultúrába beemelt emberek meg tudnak-e maradni mindvégig függetleneknek, vagy előbb-utóbb megeszi őket a gépezet?

Ez a kérdés minket is foglalkoztat. Pillanatnyilag mi sem látjuk, hogy ezek az emberek, hogyan működnek a Ravazdi Kerekasztalba - nem lévén kirekesztők, kizárni senkit sem fogunk -, alá tudnak-e írni olyan nyilatkozatot, amelyben hivatalból részben érintettek. Mindenképp fontos lenne, hogy ne egyenként kerüljenek be ezek az emberek a "főáramba", hanem lehetőleg csoportként, vagy intézményként, mert így könnyebben meg tudják őrizni a függetlenségüket, szellemiségüket. Reméljük, a beolvadás nem törvényszerű, s talán azoknak is, akik egyénenként "emelnek át" a hivatalos intézményrendszerbe, sikerül átvinniük a Ravazdi Kerekasztal szellemiséget a főáramba. Ez már csak azért is fontos, mert a párhuzamos kultúra területén nagyon hatékonyan tudnak dolgozni az emberek, az elköltött pénzegységre jutó kultúra ezeknél a produkcióknál jobb az arány, mint a hivatalos intézmények.

• Milyen eszközök vannak, ha vannak a kezetekben?

A Ravazdi Kerekasztal legfontosabb „eszköze” az információáramlás. Az itt időről időre összegyűlő emberek között ugyan vannak többoldalú kapcsolatok, de jobb és hatékonyabb ez a rendezettebb formáló rendszeres eszmecsere. Így együtt valamivel okosabbak vagyunk. Ugyanakkor nyilván egyfajta lobbicsoport, sőt bizonyos értelemben nyomásgyakorló csoport is vagyunk. Olyan közösség, amely nem csak az őt érintő ügyekben formálhat véleményt, hanem például állami intézmények, alapítványok működését véleményezheti, illetve befolyásolhatja, vagy akár a törvények előkészítésében vehet részt. Azt gondolom, idő kell ahhoz, amíg a Ravazdi Kerekasztalnak súlya lesz. Az egy dolog, hogy mi elküldjük a művelődési minisztériumba az állásfoglalásunkat egy készülő törvénytervezettel kapcsolatban, és megint más dolog, hogy mekkora nyilvánosságot kap ez majd a sajtóban.

• Legközelebb hol és mikor gyűlnek össze lovagok?

Valamikor tavasszal, valahol Magyarországon. Azon már túljutottunk, hogy magunkat definiáljuk, most konkrét dolgokra kell koncentrálnunk, amelyek komolyabb előkészítést igényelnek. Jelenleg szerintünk a legfontosabb a Nemzeti Kulturális Alap és a Tavaszi Fesztivál újragondolása, valamint a nemlétező alapítványi etikai kódex megalkotása. Ez utóbbinak három legfontosabb tényezője: kik és milyen szempontok szerint döntenek, és ezek a döntések nyilvánossága is kerüljenek. Mert addig nincs miről beszélni.