Herskó János, a háború utáni magyar filmművészet egyik fontos egyénisége 1944 nyarán - 18 évesen - az Országház Kávézóban megismerkedik Nusival, a kenyereslánnyal. A kibontakozó románcnak aztán a munkaszolgálat vetett véget, majd jött a szökés, az elfogás női ruhában, a bujkálás, az ostrom. Ezt a cseppet sem hétköznapi történetet dolgozta fel A kenyereslány balladája címmel a Közgáz Vizuális Brigád két aktivistája, Czabán György és Pálos György.

Herskó János és Czabán György

• Ez az első 35 milliméteres KVB -film. Mint ilyen, nyilván jelentős állomás az életetekben.

Valóban, tanulságos eset - magyarázza Czabán György a bemutató után a büfében. - Egyrészt, hogy meg lehetett, másrészt, hogy meg tudtuk csinálni. A Közgáz Vizuális Brigád, mint cég, elég keretnek bizonyult ahhoz, hogy egy ilyen léptékű filmet elkészítsünk benne. Sajnos a filmszakma számára ez még közel sem ennyire egyértelmű, így nagy összegű támogatásokra még csak nem is pályázhattunk.

• Nem féltek attól, hogy ezzel a produkcióval ti is profivá váltok, ráálltok egyfajta sorozatgyártásra és az újabb művek elvesztik a korábbi munkáitokra jellemző személyességet?

Nem. Az egészet lépésről lépésre készítettük el, kísérletezve a nyelvvel, hogyan lehet ilyen egybefüggő, másfél órás történetet a mi eszközeinkkel és módszereinkkel elkészíteni. Az anyagot eredetileg videóra forgattuk, onnan nagyíttattuk fel 35 milliméteresre, s azt hiszem, csak az avatott szem veszi észre ezt a „trükköt”. Ugyanakkor nem érzek ellentmondást abban, hogy valami profi és személyes, illetve emberi léptékű. Profi számomra azt jelenti: átgondolt, tudatos, szakmailag korrekt. Mi nem vagyunk egzisztenciálisan rákényszerítve arra, hogy filmeket gyártsunk, így csak azt csináljuk, amit fontosnak tartunk.

• Mekkora volt a film költségvetése?

Körülbelül 6 millióba kerülne, ha mindent kifizetnénk. Jelenleg 3,5 milliót költöttünk rá. A különbség az összes megspórolható munka, rezsi és szállítási kiadás. Ez az összeg egyébként a tizede egy normál játékfilm költségvetésének. Ha megkapjuk a bemutatásához szükséges forgalmazási támogatást, a mozikban is látható lesz. Számunkra azonban a televízió az igazán fontos - a Duna Televízió már biztos, hogy műsorára tűzi -, mivel moziban ma magyar filmet bemutatni inkább csak gesztus, gazdaságilag biztos bukás.

• A kenyereslány balladája: se nem játék-, se nem dokumentumfilm. Közben meg kicsit mindkettő.

Nem tudom és nem is akarom műfajilag behatárolni. Ez egy film. A többit elvégzik az esztéták, ez az ő feladatuk. Mi úgy véltük, hogy ezt a történetet így, ezen a nyelven lehet elmesélni, s ezt maga a történet és a forgatási helyzet alakította ki. Nem sémákból indultunk ki, hanem adott helyzetből. Olyan mű, amelyben keverednek a dokumentum és játékfilmes elemek, de - legalábbis szándékaink szerint - nem úgy, hogy váltakoznak, hanem hogy szervesen együtt élnek.

• Herskó János művészete vagy inkább az egyénisége hatott ennyire rátok?

A filmjei is fontosak számunkra, de ebben az esetben inkább a személyisége dominált. Nagy öröm volt igazi régi nagy filmessel együtt dolgozni, ugyanakkor minket is meglepett, hogy mennyire rugalmas, és hogy tulajdonképpen nincs is olyan nagy távolság az ő világa és a miénk között.

• Csak a véletlen hozta, hogy ezt a filmet a holocaust-évforduló idején forgattátok?

Csak a véletlen. Nyilván nagyon sok minden kiderül a filmből a korról, de számomra az egésznek a hétköznapi, emberi rétege érdekes. A történet fő szála mellett olyan félmondatok vannak, hogy mondjuk 1944 karácsonyán a könyvvásáron Herskó megvette Szabó Dezső Elsodort falu című művét. Akkor, amikor az oroszok már majdnem körbezárták a fővárost. Ez a film nem azt tükrözi, amit a történelemkönyvekből ismerünk, hanem a hétköznapi, a privát történelmet. Hogy miként élte meg a kisember az adott történelmi korszakot, eseményt.