Méghozzá a legnemesebb fajtából. Az észak-litvániai Kalniskuiban született, ma negyvenhat éves művész évtizedek óta járja a világot, és szorgalmasan fényképez. Többségében eltűnt, eltűnőben lévő, eltűnésre ítélt népek, népcsoportok és kultúrák fokozatosan kihűlő nyomait. Több tízezer megismételhetetlen és feledésre ítélt pillanatot.

Legutóbb Tibetben, azon belül Amdo tartományban járt és dolgozott. Ez a hatalmas, és a hosszú kínai elnyomás ellenére ősi kultúrájához makacsul ragaszkodó terület a három nagy tartományból - Amdón kívül U-tsangból és Khamból - álló történelmi Tibet észak-keleti része, körülbelül 2,5 millió négyzetkilométer kiterjedésű, s az évszázadok óta ott élő tibetiek jelenleg a betelepülő kínaiak nagy száma miatt identitásukért és fennmaradásukért küzdenek.

Szóval, mint említettem, Paulius az ezredvég vándorainak egyike. Nem csak természetes kíváncsisága és nagyfokú vállalkozó kedve hajtja, hanem a kihívás és a hírhozás nemes feladata. S e hírek hitelességére Paulius személye a garancia. Még a Nagy Birodalom keretein belül kezdte el fanatikus bolyongásait, Jack Kerouac koncepciója alapján télen a déli, nyáron az északi és távol-keleti területeken. Vándorlásai során a külvilág számára szigorúan elzárt Kuril-szigetekre - Iturupra, Kunasirra és Sikotanra - is eljutott, ahol csak a temetők árulkodnak az egykor ott élt japánokról. Ma - a katonákon kívül - úgynevezett „verbovannij” halászok laknak ezen az egykor csodálatos tájon. A „verbovannijok” általában szabadult rabok, akik szezonmunkára kötnek szerződéseket, majd továbbállnak Csingiz Ajtmatov kifejezésével élve mankurtok, azaz olyanok, mint a homo sovieticus: nincs önálló népük, önálló tudatuk, arcuk, nyelvük Lakhelyük a Szovjetunió.

Paulius három évvel ezelőtt, Körösi Csorna Sándor halálának százötvenedik évfordulóján végigjárta a nagy magyar utazó út- és nyomvonalát. E történelmi kalandozáson készült képeit akkor a Vigadó Galériában tekinthették meg az érdeklődők. A finnugor népcsoportoknál tett látogatásainak képes „beszámolóját" hazánkban is kiadták, Vanishing Sources (Eltűnő források) címmel. S ahogy egyik kritikusa - Néray Katalin - találóan megfogalmazta: ezekkel a heroikus erőfeszítést követelő utakkal és sajátos, a dokumentarista fotográfia és a költői művészfotó, valamint a legszínvonalasabb sajtófotó erényeit egyesítő látásmódjával nemzetközi mércével mérve is egyedülállót alkotott.

Tibet régi álma volt, lesz és marad. A „legyőzhetetlen Ando-tibetiekről készült drámai fotódokumentációját egy finn cég jelentette meg, s hála a Balassi Kiadó vezetésének, nemrég Magyarországon is hozzáférhetővé vált, igaz elég borsos, négyezer forintos áron. De ez a színes és fekete-fehér képéket tartalmazó album megéri a befektetést. A benne szereplő emberek, tájak és épületek fotói ugyanis a hétköznapi és spirituális élet olyan mélységeit tárják fel az érdeklődők előtt, mely felszíni megjelenését tekintve nyomorúságosnak ítélhető helyzetünkben is biztos tájékozódási pontot jelent(het).

------------------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Paulius, a vándor >> - cikk, 1995. március

Paulius Normantas: Megtapasztalni, mi a Gulag >> - interjú, 1992. április