A Néprajzi Múzeum aulájában fehéren feszülő vásznon egymás után sorjáznak a képek. Két fiatal magyar fotográfus - Krasznai Korcz János és Zsigmond Gábor - képei. Rajtuk mosoly és könny, szőrmék és rongyok, barázdált arcok és elhízott tekintetek. Átlag- és közemberek, cipészek, bányászok, zenészek, komédiások, politikusok és tinédzserek. Magyarok, 1994-ben.

E nagy ívű társadalmi tablón megannyi életkép. Andorai Péter, a klasszikus férfitípusért rajongó hölgyek bálványa borotválkozás előtt, és Hetényi Gusztáv, a főváros egyik idegenforgalmi látványossága, aki fel-alá sétál, főként a peep-show-kat látogatja, de a jó bőrökért általában is rajong. Prokopp Dóra, a Szerencsekerék háziasszonya, kinek bársonyos bőrén még a kígyó is megcsúszik, és Molnár Ferencné volt válogatott középtávfutó, ki jelenleg házfelügyelő. Horn Gyuláné nyugdíjas, ki süt, főz, de - férjével ellentétben - nem szereti a politikát, és Andrási József hajléktalan, kinek felesége maradt a XIII. kerületi szoba-konyhában, ő meg mehetett a Manszer-szállóba. Banga Antalné, ki 1887. augusztus 9-én, tehát 107 évvel ezelőtt született, férjét még 1950-ben vesztette el, s jelenleg 6 ük-, 14 déd-, és 32 unokája, valamint 6 gyereke van, és Fekete Henrietta, ki a fényképen körülbelül 1 perces, 3 kiló 60 deka és 52 centi. Bíró Viola üzletasszony, ki imádja a cipőket és a családot, rajong a kutyákért, de utálja a lecsót, és Betty, az éjszakai pillangó, ki oroszul, angolul és németül tanult, a szállodákban kezdte a legősibb mesterséget, de a keleti maffiák megjelenésével kiszorult a sarokra. Földes László bluesénekes, ki egy földalatti vagonban jött rá, ötven felé, hogy a király meztelen, még egy blues sincs kéznél, hogy betakarja, és Mészáros János szabadfoglalkozású easy-rider, a motorosok zárt társadalmi kasztjának képviselője. Vágó István (képünk) hentes, ki a Solami RT.-nél napi 240 bőrös-hasított félsertést készít elő exportra.

Arcok és sorsok. Szám szerint kilencven. De lehetne akár a mi arcunk és a mi sorsunk. Vagy mégsem.