1989 óta, mindannyian tudjuk, a könyvszakmában meglehetősen áldatlan állapotok uralkodnak. (Bár az idei könyvheti kínálat némi optimizmusra adhat okot.) Vannak, akik jobb időre várva próbálnak túlélni; vannak, akik a megváltozott játékszabályokat hallgatólagosan elfogadják, sőt a módszereket átvéve eveznek a felszínen; vannak, akik mindezekről tudomást sem véve végzik dolgukat; s vannak, akik az áldatlan állapotokon minduntalan próbálnak változtatni. Ez utóbbiak egyik vehemens képviselője az egykori szamizdat kiadóból 1989-ben a felszínre lépett Katalizátor Iroda.

Mi úgy gondoljuk, hogy az 1990-ben kivívott szabadsággal, a tervgazdaságos szocialista világból a piacgazdaságra való átállással nem feltétlenül jár együtt ez a kaotikus és a maffiáknak kedvező rendszer - magyarázza Modor Ádám, a KI egyik vezetője. - Adatokkal alátámasztva évekre visszamenőleg bizonyítható, hogy - tisztelet a kevés kivételnek - a könyvkiadás és kereskedelem területén igenis maffiaszabályok honosodtak meg. Érzésünk szerint ennek kialakulásában ludas a bizonytalanság a hatalom részéről, amely a rendszerváltást megelőzte, illetve követte. Úgy érezzük, a korrupciós mechanizmusok változatlanul működnek a társadalomban, bár új érdekszövetséges szövődnek, régi-új csirkefogók ágálnak, adnak és vesznek, sosem az egészet nézve, hanem csak a hozamot lesve. Az elosztási mechanizmus, a kultúra finanszírozása, a döntés előkészítése és meghozatala pedig továbbra sem megfelelően nyilvános. Úgy gondoljuk tehát, hogy létre kell jönnie egy olyan szakmai érdekképviseleti szervnek, amelyik valóban eredményesen tudja képviselni a szakma érdekeit.

• A könyvszakmának van már egy érdekvédelmi szervezete: a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete (MKKE).

Ez a szervezet nem lehet a szakma képviselője, már csak a múltja miatt sem. Amikor valóban szükség lenne rá, hallgat. Hallgatott, amikor Demszky Gábort annak idején illegális terjesztésért összeverték az utcán, sőt, elítélték; hallgatott, amikor a Magyar Nemzet hasábjain egy, a nevét is szégyenlő újságíró kiutasította a magyar irodalomból a Herder-díját átvevő Konrád Györgyöt; hallgatott, amikor Forgács Rezsőt elítélték és bebörtönték Ezra Pound színreviteléért; és hallgatott, amikor a házkutatások alkalmával Bulgakov, Koestler, Konrád, Pound, Orwell, Haraszti és Csoóri műveit foglalta le a rendőrség. De akkor sem tett semmit, amikor az „új rendszerben” Bandi könyvészt erőszakkal kilakoltatták a Moszkva térről, amikor a korábban üldözött Demszky Gábor regnálása idején a Katalizátor Iroda árusait az aluljárókból elűzték, amikor a Ráday utcában egy lerobbant trafik helyén létesült mintaszerű könyvesbolt vezetőjének egymillió forintért ajánlottak fel 22 négyzetmétert az egykor államosított-rabolt vagyonból, hogy aztán ráköltsön még újabb ötszázezret a napi ötezer forintos forgalomból. S akkor sem nagyon hallani a hangjukat, amikor az írótársadalom legjobbjainak a köztársasági elnökkel az élükön kell megmozdulnia, hogy ne adhassák el az Írók Boltját.

• Mit tehettek ebben a helyzetben?

Nekünk a nyilvánosság az egyetlen fegyverünk. A MKKE nem él ezzel. Mi ebbe az egyesülésbe - a vázolt okok miatt - nem akarunk belemenni, de bárkivel a tagok és nem tagok közül hajlandóak vagyunk leülni egy asztalhoz, hogy csináljunk egy, az érdekeinket eredménnyel képviselő egyesülést. Ebben a szakmában (is) egymásra vagyunk utalva. Ez egy kis közös lavór, s ha ebbe valaki belemossa a piszkos kezét, a többiek csak abban tudnak lubickolni. Mivel a szakmai szervezetek nem használják fel a nyilvánosságot a nyomásgyakorlásra, az összes pozitív próbálkozásra rávetül az árnyék: itt valahol a háttérben megegyezések és paktumok születnek, pénzek elosztásában, támogatásban és nem támogatásban, illetve a különböző privatizációs ügyletek kapcsán.

• Miért éppen az ünnepi könyvhetet tartjátok a legmegfelelőbb időpontnak arra, hogy e gondokat a nyilvánosság elé tárjátok?

Úgy gondolom - bárcsak tévednék! -, hogy az idei ünnepi könyvhét a megjelenő könyvek nagy száma és viszonylag magas ára miatt tipikus példája lesz a rosszul előkészített és a szakmai érdekeket kevésbé figyelembe vevő MKKE-rendezvényeknek. Ez a hét azonban legfeljebb formájában lesz a könyv ünnepe, tartalmában - kiadói és keresleti oldalon - semmiképpen sem.

• Ugyan miért nem?

Elsősorban, mert ennyi könyvet a vásárlókra zúdítani nyár elején, a könyvpiaci apály kezdetén, átgondolatlan lépés.

• Mindig ebben az időszakban volt a könyvhét.

Igen, de azt gondolom, hogy vannak hagyományok, amelyeket felül lehet, sőt felül kell vizsgálni a változó időben. Amikor öt-tíz-húsz forintba került egy könyv, a kilátogató család akár tíz-húsz kötetet megvehetett az ünnepi termésből. Ma az egyik sikerkönyvnek ígérkező Esterházy Péter-mű ára: hétszáznyolcvan forint. A mai átlagvásárló maximum két-három könyvet engedhet meg magának.

• Szerintetek min kellene változtatni?

Valamikor réges-régen, a második világháború előtt a könyvnap a magyar könyv ünnepe volt. Jó lenne azt a szokást visszahozni, hogy csak magyar szerzők munkái lehessenek kaphatók a könyvheti sátrakban. Magát az időpontot József Attila születésének dátuma tájékára helyezném. Éppen ekkor, április közepén kezd ugyanis megélénkülni a könyvpiac. Ugyanakkor Püski Sándor nemrég tett egy nagyon megfontolandó javaslatot: minden kiadó csak négy könyvvel jelentkezhessen az ünnepi könyvhéten. Így a pénztámogatások elosztásánál sem lennének olyan aránytalanságok, hogy az egyik kiadó kilenc könyvre kap, míg a másik esetleg egyre sem. A kis kiadóknak ez a limitálási rendszer nagyobb egyenlőséget biztosítana. Természetesen ez nem jelentené azt, hogy erre az időpontra a kiadók más műveket ne jelentethetnének meg - a könyvhéten kívül.