Nemrég a Rock Színház újra bemutatta Andrew Lloyd Webber nagy sikerű musicaljét, az Evitát. A darab koreográfusának, Bakó Gábornak 1989-ben ez volt élete első ilyen jellegű munkája. Azóta, noha a múlt hónapban töltötte be huszonnégyet, komoly karriert futott be. Jelenleg a Rock Színház tánckarvezetője és koreográfusa, tanít a Színművészeti Főiskola musicalszakán, Toldy Mária Stúdiójában, egy magániskolában, valamint a Madách Színházban a Macskák egyik főszerepét is ő játssza. Közben persze szerepel a Jézus Krisztus Szupersztárban, a Dorian Grayban és az Időkben.

Malek Andreával

- Elég későn, 15 éves koromban kezdtem táncolni - meséli Gábor.- A bátyám vitt el Jeszenszky Endre mesterhez, háromévi tanulás után be kellett ugranom az egyik előadásba. Aztán 1986-ban a Jézus Krisztus Szupersztárban előbb a tánckarban szerepeltem, majd rá egy évre megkaptam Júdás szerepét. Ettől kezdve nem panaszkodhattam, hiszen játszottam a Bestiában, a Dorian Grayben és a Nyomorultakban. A nagy ugrást a Macskákban Mefisztulész táncos főszerepe jelentette. Az igazi áttörés azonban az Evita volt. Várkonyi Mátyás az egyik próbán megkérdezte, hogy nem vállalnám-e a koreografálását. Miközben táncosként is kevés gyakorlattal rendelkeztem. Egész éjjel a zenét hallgattam, próbáltam figurákat kitalálni, s reggelre eldöntöttem, hogy vállalom.

• A többiek hogyan fogadták? Nem elég, hogy pimaszul fiatal vagy, de balettintézetet sem végeztél.

Nehezen. Minden táncos minimum két-három évvel idősebb volt nálam. Úgy gondolom azonban, hogy engem csak az kritizálhat, aki jobban csinálja. Ha mondjuk tízet forgok, ő legalább ennyit forogjon. Nem volt persze egyszerű, de technikailag annyira felkészültem, hogy ne lehessen belém kötni. Az Evita próbái előtt két hónappal elkezdtem a rendezővel, Korcsmáros Györggyel megbeszélni a részleteket. Az ellenállásukat azzal sikerült megtörnöm, hogy már az első alkalommal látták, hogy tudom, mit akarok. Így elfogadtak.

• A főiskolára hogyan kerültél?

Versényi Ida néni - aki sajnos a napokban hunyt el - keresett meg. Látta a koreográfiáimat, megkért, tanítsak egy osztályt. Sokáig gondolkodtam, de úgy éreztem, jobb, ha a pályám elején kipróbálom a képességeim. Hogy a diákok miként fogadtak? Bementem és órát tartottam. Bekapcsoltam a magnót, elmondtam, mit szeretnék és elkezdtünk dolgozni.

• Mi alapján tanítasz? Hiszen ennek a szakmának nincs magyar nyelvű irodalma…

A példaképeim alapján. Ács János vagy Imre Zoltán például a darab érdekében az ember lelkét is megformálja. Nemcsak a mozdulatot mutatja, de a belső világot is, amire az harmonizál. Vagy említhetném a Broadway-en dolgozó Luigit és Rhett Dennist. Amikor itt jártak Magyarországon, járhattam hozzájuk egy hónapig. Türelmes voltak, próbálták megértetni velünk, hogy mit kell csinálni. S ezért, ha kell, „szakadjunk” meg. Ezt próbálom átadni.

• Jelenleg öt helyen dolgozol egyszerre. Nem félsz, hogy túlságosan elaprózod magad?

Ezen a tempón mindenképpen csökkentenem kell, ez valóban abnormális. Most érkeztem el a fordulóponthoz. Idáig mindent el kellett vállalnom, hogy megismerjenek. Most azonban oda kell figyelnem, mi történik körülöttem. Tartozom ezzel a mesteremnek, a színháznak és magamnak. Hogy ne legyek favágó. Szelektálok. Van lehetőség, nemet mondani nehéz. De kell. Épp most mondtam le két televíziós műsort. A tévé egy-egy produkcióra két hetet ad. Ha viszont minőséget akarok csinálni, legalább másfél hónap kell. Szeretek tanítani, mert a tanítványaim mindig visszaadják azt a szeretetet, amit adok nekik. S visszajelzik, ha valami nincs rendjén.

• Nagy álmok?

Kijutni Luigihoz néhány hónapra, hogy tovább fejlődjek. Ebben a szakmában az a legnagyobb baj, hogy sokszor egy helyben toporgunk, szétfolyunk, elaprózódunk. A lényegre akarok törni. A legnagyobb baj, hogy sok koreográfus csak körülírja a dolgot. Hogy ez így nem jó, valami mást kellene megpróbálni. Improvizálnak. Nekem is van ilyen időszakom, ha érzem, hogy jól megy. De ez a penge élén való táncolás. Ha nem figyel oda az ember, lezuhan.