Nemrég vetítették a Magyar Televízióban az Eleni című amerikai filmet, amely megrázó erővel mutatta be a görög polgárháború embertelenségeit, amikor tízezrek hagyták el hazájukat. Egy részük Magyarországra menekült, s nem csak letelepedtek, hanem falut is alapítottak: Beloiannisz az ország közepén, Budapesttől alig 50 kilométerre található.

A falu „történelemkönyve"

A Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete szerint a Magyarországra érkezett görögök létszáma 1950-ben elérte a kilencezer főt. A hatvanas évek elejére számuk jelentősen csökkent, elsősorban a családegyesítések miatti mozgások miatt. Így jöhet ki a hivatalosan regisztrált 4800 fő. Nagyobbik részük Budapestre került; zömmel a VIII. kerületi Kőbányai út és a Hungária körút sarkán lévő Dohánygyárban éltek (2-3 ezren); körülbelül 160 család (1400-1500 ember) pedig az újonnan létesített Beloiannisz falu lakója lett. Hogy az ötlet kinek a fejében fogalmazódott meg, nem tudni, mindenesetre a rekordidő - öt hónap alatt - felépített faluban és környékén található földeken 350 ember számára sikerült munkát teremteni. Innen Budapest sincs távol, és Székesfehérvár is 30 kilométer. A faluval párhuzamosan épült Dunaújváros, így annak építésében a görögök szintén részt vettek.

Beloianniszba érkezvén először a falu élő „történelemkönyvét”, Szirosz Jannisz bácsit kerestem fel. Nyugdíjas, lányával és vejével egy közepes méretű barakklakásban él, az utca két oldalán vízszintesen futó házsorok közepén. A falak téglából vannak, bár messziről panelnek gondolná az ember. Az épületek mögött zsebkendőnyi kertek. Épphogy meg lehet fordulni bennük.

Szirosz bácsi egyike a faluban maradt honfoglalóknak. Amikor érkezett, a települést még Görögfalvának hívták. Aztán a falu felvette az 1955-ben kivégzett görög kommunista vezető nevét. Ekkoriban Beloianniszban körülbelül 2600 görög és 15-20 magyar élt. Létrehozták a ruhaipari, majd a mezőgazdasági termelőszövetkezetet, így a rokkant, sebesült és idősebb emberek foglalkoztatottsága is megoldódott. A fiatalabbak - közel 640 fő - pedig Budapestre, az Ercsi Cukorgyárba és Dunaújvárosba ingáztak naponta.

A falu élete hamarosan beállt a megszokott kerékvágásba: az emberek dolgoztak, az asszonyok szültek, a gyerekek tanultak. A hazatérésre egyelőre senki sem gondolt. 1964-ben azonban a liberálisabb Georgios Papandreu - a jelenlegi görög ellenzéki párt vezetőjének édesapja - került hatalomra, s bár rendszere szintén ellentmondásos volt, néhányan - a faluból 12 család -visszatelepültek. De csak az időközben hatalomra került katonai 1974-es bukását követő demokratikus átalakulási folyamat eredményeként indult meg ismét a repatriálási hullám. Beloianniszból előbb a fiatalok, majd a kétoldalú nyugdíj-megállapodás után az idősebbek nagy része ment vissza. Jelenleg 167 görög család - mintegy 340 ember - él az 1100 fős községben. A gazdasági nehézségek természetesen náluk is érezhetők, de mint Szirosz Jannisz bácsi elmondta, az emberek viszonylag harmonikus életet élnek.

Többségük csak partizán volt

Furcsa, de az itt születettekben is van a honvágy, ők is szeretnék elérni Ithaka partjait. Ha meg elérték, idegenül érzik magukat. S a visszatelepültek között gyakran üti fel a fejét a Magyarország iránti nosztalgia.

A falu alapításának évfordulóját minden évben augusztus 20-án megünneplik. A görögök összegyűlnek, sütnek, főznek, énekelnek és táncolnak. A termelőszövetkezet - amely egyébként ugyanezen a napon alakult - biztosítja hozzá az alapanyagokat. Birkát, disznót, ami kell. Két napon keresztül egyfolytában áll a bál. Ezeken a rendezvényeken rendszerint nemcsak a helyi magyarok, hanem a környező falvak lakói is részt vesznek. Az itteni görögöknek hagyományosan jó a kapcsolatuk mindenkivel. Még Iváncsával is. Pedig 1956-ban volt „nézeteltérés”. Mint ahogy a falubeliek elmesélték: a forradalom kitörésekor Iváncsa nagyparasztjai összeterelték a falu görög lakosságát, majd felállították a géppuskát a pártházra. Azon tanakodtak, lemészárolják-e őket vagy sem, amikor megérkezett egy orvos, aki elmondta, hogy az orosz harckocsik Ercsinél járnak. Mindenki szaladt szerteszét.

A forradalom alatt Dunaújvárosban megöltek egy görög fiút. A többiek erre a pincébe menekültek. Ekkor terjedt el, hogy a görögök hátba támadták a forradalmat a városban. Ez azonban a falubeliek szerint hazugság. Aljas propaganda. Csak azért terjesztették, mert a görögöket kommunistának, tehát ellenségnek tekintették. Pedig a többségük csak partizán volt. Jó, ha 15-20 százalék igazi kommunista akadt közöttük. Érdekes viszont, hogy politikai szervezetük, a Magyarországon Élő Politikai Emigránsok Szervezete két párt - az MSZMP és a Görög Kommunista Párt - irányítása alá tartozott, ám az itt élő görögök nem mindegyike volt tagja.

Szokások, hagyományok

A politikai szálak helyét mára egyre inkább felváltották a kulturális kapcsolatok. Még Görögország budapesti nagykövetségével is van kapcsolatuk, pedig korábban - bármily hihetetlen - a képviselet mindennemű érintkezéstől mereven elzárkózott. A helyzet javulását jelezte, hogy a Papandreu-kormány 1981-es hatalomra jutása után évente sok gyerek és nyugdíjas a görög állam költségén üdülhetett odahaza. Az anyaország ugyanakkor támogatta a magyarországi pedagógusok továbbtanulását.

Az eltelt több mint negyven év alatt Beloiannisz görög ajkú lakossága a legtöbb hagyományt és szokást megőrizte. Mivel a faluban nincs templom, a vallási ünnepeket szűk családi körben tartják meg. (Érdekes módon a görögök a névnapok közül csak a szentek névnapjait ünneplik meg.)

A görög ember életében két igazán meghatározó esemény van: a házasság és a temetés. Görögországban egész szobát töltenek meg a menyasszony hozományával, s az esküvő előtt mindenki megtekintheti, hogy az új asszony „mennyit ér”. Ez azonban Beloianniszban nem vált szokássá, hiszen az emberek itt meglehetősen szegények. A görög temetéseken, a gyászbeszéd után, a gyászolók - a hagyományok szerint - négy-öt szem főtt, cukrozott búzát esznek a halott lelki üdvéért. A faluban azonban inkább piskótát és cukrozott süteményt fogyasztanak. A temetés után a rokonság összegyűlik és halotti tort ülnek. A kilencedik napon ismét meglátogatják a sírt, a negyvenediken pedig újabb halotti toron emlékeznek meg az elhunytról.

A falu lakosságának művelődését hétezer - ebből háromezer görög - kötetes könyvtár biztosítja. De ennél is fontosabb az iskola, amely a faluval együtt épült. A hagyományos magyar tanterv szerint napi egy órában tanulhattak a diákok görög nyelvet, történelmet és irodalmat. S bár ma a 138 gyerekből csak 58 a görög, ez mind a mai napig így van. Az öt makedón tanuló pedig délután fakultatív keretek között ismerkedhet szűkebb hazája kultúrájával és anyanyelvével. Sajnos a tankönyvek többsége pártállami örökség. Sok helyről kértek segítséget, de az kevés helyről érkezett. A követségen keresztül ugyan az utóbbi időben rendszeresen kapnak könyveket, ez azonban nem elegendő. Talán majd segít a Művelődési és Közoktatási Minisztérium - ha tud róluk egyáltalán. A tárca a napokban nyújtja be előterjesztését a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbség oktatásának és művelődésének helyzetéről és fejlesztésének feladatairól, s bizony az ebben található statisztikai táblákból kimaradt a beloianniszi görög óvoda és az általános iskola. Ami azért furcsa, mert évekre visszamenőleg szerepelnek a statisztikákban.

Ilyen kolónia nincs még egy

Beloiannisz talán az egyetlen település, ahol az utcák neve az utóbbi években sem változott, pedig a lakosság jelentős része kicserélődött. A tíz utcát ma is úgy hívják, mint anno: Athén, Delcsev, Ilektra, Gavrilidisz, Murgana, Paparigasz, Petőfi, Rákóczi, Szarafisz és Szeptember. De ami a legelgondolkodtatóbb, hogy a görögök a falu lakosságának ma csak egyharmadát teszik ki, a héttagú önkormányzati testületből a polgármesterrel együtt öten közülük kerültek ki.

Talán ezért is járnak a falu csodájára. Ilyen kolónia ugyanis a volt szocialista országokban nincs még egy. Pedig Magyarországra viszonylag kevesen érkeztek annak idején. Beloiannisz mégis unikum; évente 40-50 autóbusznyi görög turista látogat ide. De jönnek a görögök egyénileg is: kongresszusi küldöttek, üzletemberek, politikusok vagy egyszerű átutazók. Mert Beloiannisz számukra egy kis Görögország. Egy darab görög föld.

(Szakértő: Szidiropulosz Archimédesz)