Hörcher László - A rend festője

 „A világot kaotikusnak látom. Hiányolom a rendet, pedig én a rendszeretetet próbálom belevinni a képeimbe. A házakat, a járdákat, a tornyokat ezért a lehető legszabályosabbra festem, szándékosan idealizálom őket. Ez egy olyan rend, ami a valóságban nem létezik."

A rend festőjét Hörcher Lászlónak hívják és makacsul járja a maga útját. A divathullámokkal mit sem törődve rendíthetetlenül festi kemény stílusú utcaképeit, portréit és csendéleteit. Roppant aprólékos és szélsőségesen precíz. Napi nyolc-tízórás munka mellett másfél-két hónapig (!) készíti el egy 40x60-as olajfestményét.

A munkaigényes előadásmód miatt - meséli - utcaképeimet természetesen nem a helyszínen készítem, hanem fekete-fehér fényképek alapján dolgozom. Ez azért is fontos, mert így magam találhatom ki a színeket.

  • Szinte valamennyi képeden előfordul egy-két templom vagy torony. Ez szándékos?

Ezek egyrészt gyermekkori, olaszországi utazásaim emlékei, másrészt a templomot motívumként használom. Utalásként a transzcendensre, a természetfelettire.

  • Az utcák kihaltak, az embernek az az érzése, mintha kísértetvárosban járna...

A képeimmel apokaliptikus, világvége hangulatot próbálok kifejezni: egy vegyiháború után a házak érintetlenek, viszont egy amőba sem marad életben. A nagy erős, nyomasztóan mélykék ég, a néptelen utcák, a harsány, néha fenyegető árnyékok mind-mind egy megkövült, kőkemény világot próbálnak érzékeltetni.

  • Talán ezért vonzódsz a heavy metalhez? Ezért tervezel lemezborítókat?

Igen. Legutóbb a kitűnő thrash speed metal zenekarnak, a Moby Dicknek készítettem el első, Ugass kutya című lemezborítóját, amely egy ordító, kidülledt szemű, kilógó nyelvű nyárspolgárt ábrázol. Aki a fülét fogja és szinte beleőszül a dübörgő thrash metalba. Mindezt nagyon élethűen, szőrszál-hasogatóan aprólékos kivitelezésben készítettem el. Alul járatait, a szemek csillogását, a fogakat egyenként megfesteni - ez jelenti számomra a vitamint.

  • Modell után festesz, vagy a képzelet szüleményei?

Többnyire magam vicsorgok a tükör előtt, de ha elfáradok, akkor a családtagokat állítom sorba vicsorítva, ordítva. Ezenkívül néhány elborult heavy metal zenész, például Ozzy Osborne fényképét használom. Egy metál borító nem feltétlenül erőszakot szimbolizáló motívumokra - koponya, kard, vér - épül. Az Ossian együttes harmadik nagylemezén például egy fantázia szülte tankot festettem meg.

  • És ez mit szimbolizál?

A metál erejét, monumentalitását, nyomulását és hódítását. Jön a tank, beindul a metálhenger és nincs mese. Volt, akit irtózat fogott el, amikor meglátta, de mit sem törődöm vele.

  • A műhelyed falán egymás alatt látható Jézus Krisztus és a Pokolgép együttes. Nem érzel ellentmondást?

Egyáltalán nem. Oly mindegy, hogy az énekes sátánról vagy démonról hörög. Nekem kimondottan a töméntelen, fémes zaj tetszik a heavy metálban, a lényeg, hogy sikáljanak, döngöljenek és hegesszenek látástól mikulásig. Elhatárolom magam a szövegektől, engem csak a zene érdekel.

  • Ez azért is meglepő, mert úgy tudom, vallásos vagy.

Kiskorom óta vallásos nevelést kaptam a szüleimtől, ez meghatározó az életemben. A képeimnek azonban nem köze van hozzá, a kettő nem függ össze. Ugyanakkor erősen  hat rám minden az életben, ami kapcsolatban áll a halállal vagy az azutáni léttel.

  • Foglalkozol okkult tudományokkal?

Nem, de izgat. Persze elhatárolom magam mindattól, ami ütközik a vallással, de ez valahogy izgalomban tart. Például fantasztikus hatással van rám, ha kimegyek a temetőbe, és látom a sírokat meg a kereszteket. Gyakran így merítek ihletet.

  • Mi történik akkor, ha egy heavy metál zenekar arra kér, hogy a borítójukra fessél fordított keresztet?

Alkalmazkodnom kell a kívánságokhoz, de van saját cenzúrám. Ami abba ütközik - például ez vagy az ehhez hasonló sátánista szimbólumok -, azt nem vagyok hajlandó megfesteni. Azonkívül ragaszkodom az aprólékos előadásmódhoz és a színekben az autonómiához. Tartalmi szempontból persze szerencsésebbnek érzem a saját képeimet. De hát ezek a borítók hoznak annyit a konyhára, hogy szerényen megéljek. Tanítok ugyan rajzot a Budavári Általános Iskolában, de az édeskevés. Ez kényszerhelyzet, hiszen ha tehetném, csak utcaképeket festenék. De ebből nem lehet megélni.

  • Pedig két éve Bécsben sikert arattál velük.

Teljesen váratlanul. Turistaként jártam kinn, a hónom alatt az olajfestményeimről készült reprodukciókkal és az egyik galéria - egy bank kiállítóterme - rögtön időpontot is javasolt. A kiállításnak aztán jelentős visszhangja volt, a tévéhíradó is tudósított róla.

  • Azóta azonban nem állítottál ki. Tervezed valamikor a közeljövőben?

Szeptemberben a Csepel Galériában mutatom be a képeimet. Külföldön is van érdeklődés, talán lesz belőle valami. Mindenesetre rendületlenül festek, és számomra ez a lényeg.

---------------------------

Kapcsolódó anyagok:

Holt festők társasága (Hörcher László) >> - cikk, 1991. október

Hörcher László: A rend festője >> - interjú, 1991. július

!Könyvek akció!

Kedvezményes áron (5000 forint/darab), korlátozott mennyiségben eladó példányok A magyarock története 1-2-ből, illetve 3000 forintért van még 2002-es Nagy Szigetkönyv és Paul Oliver: A blues története. Részletek >>

!Könyvek akció!

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016
 
Ez a weboldal kizárólag a technikai működéshez használ cookie-t, a jobb felhasználói élmény érdekében. Honlapunk használatával Ön elfogadja, hogy cookie-t helyezhessünk el az Ön által éppen használt digitális eszközén.
Elfogadom Nem fogadom el