
Az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és más modern társadalmakban a rock and roll (vagy gyakran használt rövidített formájában: a rock) régóta az egyetemes művelődéstörténet része. Magyarországon azonban az elmúlt évtizedekben jobbára az „értéktelen” szórakoztató zenék világába sorolták, jobb esetben divatjelenségnek tartották, így komoly elemzése, értékelése, történetének feldolgozása, előadóinak bemutatása elmaradt. Generációk nőttek fel rajta, anélkül, hogy társadalmi-kulturális-esztétikai hátterét megismerhették volna. Így ma, ötven évvel megszületése után is rengeteg körülötte a félreértés, a homály, a bizalmatlanság.
Könyvsorozatunk arra vállalkozik, hogy a társadalmi-kulturális-zenei gyökerek és háttér bemutatásával, a különböző jelenségek elemzésével, a kialakult stílusok ismertetésével, a műfaj története szempontjából kiemelkedő jelentőségű előadók pályafutásának és műveinek értékelésével oszlassa ezt a homályt, s elősegítse a rock and roll szerepének, helyének, értékeinek megismerését.
A rock története 1–4.– akárcsak a hazai eseményeket feldolgozó A magyarock története 1–2.– szándékaink szerint egyszerre kultúrtörténeti munka, szakkönyv és olvasmányos „sztori”, melyet nemcsak a közművelődésben, az oktatásban és a médiában dolgozók használhatnának alapvető forrásként, hanem a műfaj iránt érdeklődők is.
A rock története sorozat 2005 júniusában megjelent első része a századelőre visszanyúló gyökerektől (blues, country) 1969-ig, a woodstocki, illetve altamonti fesztiválig igyekezett nyomon követni, elemezni, összefoglalni a rock történetét. A mostani részben a hetvenes évek legfontosabb fejleményeit próbáljuk meg 550 oldalban összegezni, az 1969. decemberi altamonti fesztiváltól John Lennon 1980. decemberi haláláig.
Persze a hatvanas évek sem értek véget 1970-ben, ahogy a nyolcvanas évek kezdete sem 1980. Így a fenti évszámok valójában csak viszonyítási pontok: több folyamat és előadói pálya taglalása esetében túlmegyünk rajtuk, máskor viszont csak jelezzük a következő évtizedet meghatározó stílusteremtők indulását. Így maradt ki ebből a kötetből az újhullám vagy a posztpunk, az amerikai underground vagy a brit heavy metal új hulláma. Velük indul majd a következő kötet.
2007. október 4.
Jávorszky Béla Szilárd, Sebők János
* * *
Megjelent: 2007. november, Glória Kiadó
Kereskedelmi forgalomban már nem kapható
Gyökerek:
1. A behurcoltak zenéje (bluestörténet) - Afrikai eredet, amerikai zene • A hollerektől az első bluesokig • Afrokeresztény zene: spirituálé • A vidéki blues születése: a Delta (Charlie Patton, Robert Johnson) és Texas (Blind Lemon Jefferson, Texas Alexander) • A minstrelshow-k és a klasszikus blues • Az első dívák (Ma Rainey, Bessie Smith) • Látszólagos mellékszál: New Orleans • A nagy fekete exodus • A „faji lemezek” aranykora • Country blues és a keresztút, Memphis • A rhythm and blues megjelenése (Muddy Wates, B. B. King, John Lee Hooker)
2. A telepesek zenéje (countrytörténet) - Old-time music és az Appalache • Kultúrák keveredése - a twoway hatás • Zene tömegeknek - szól a rádió • George D. Day, a ceremóniamester • Fonográf és hillbilly • A country szülőhelye - The Bristol-session • Válságos évek - mulatós zenék • Az éneklő cowboyok - Western Swing • Háborús évek - zenepiaci változások • A country and western „születése” • Bluegrass music • Honky Tonk • Nashville - a zeneváros születése
Ötvenes évek:
3. A szocio-kulturális háttér - A születő ipari állam és a jóléti társadalom • Hidegháború és bebop • A baby boom nemzedék • Amerika új szimbólumai: McDonald's, Crocett, Disneyland • Az autó kultusza • Tinédzserforradalom • Ments meg minket a tegnaptól! • Lázadás a filmvásznon, új nemzedéki hősök (James Dean, Marilyn Monroe, Marlon Brando) • Beatnik, hipszter, square • Tin Pan Alley és az apák szórakozása
4. Az intellektuális Üvöltés - A beat generáció: az Úton és az Üvöltés üzenete • A filmes „átmeneti generáció”: a második és harmadik amerika avantgárd • A banális pop-art, Andy Warhol és társai • 4'33”, a csönd zenéje (John Cage) • Happening: a totális művészet • A kísérleti színház: Living Theatre, Peter Brook.
5. A rock and roll hajnala - Az új zenei képlet C+W+R+B=R+R • A rock and roll jelentése • Ki volt az első? • A megrendült piacvezetők és a független kis kiadók • Bölcsőhelyek: Cleveland, Memphis, Chicago, Los Angeles • Doo wop • Betemetett aranybányák, elfelejtett tehetségek • Sztárcsinálók: Atlantic, Chess, Modern, Vee-Jay, King, Imperials • A rock and roll kikiáltói: Alan Freed, a keresztapa és a dj-k, a rádió szerepe • Rock Around The Clock: A rock and roll indulója • Színre bontás: fekete eredetik és fehér másolatok
6. Elvis és Memphis - Napfelkelte, Sun Records • Király születik • Parker „ezredes” színre lép • Miért nem a magyarok fedezték fel Elvist? • Feketén-fehéren, A rock and roll első hulláma: Jerry Lee Lewis, Little Richard, Chuck Berry • Tinédzser mennyország: filmek, divatok, bálványok • A rock and roll második hulláma: Buddy Holly, Gene Vincent, Eddie Cochran • Rock and roll kapitalisták: Parker, Jerry Wexler • Dzsungelzene, avagy vesszen a rock and roll! • Kényszerzubbonyt Elvisnek! • Feljelentések és börtön-rock
7. Csillogó fekete lemezeken - sztáripar születése • A modernizált Tin Pan Alley: Brill Building, a slágergyár • A korszak legjobb slágerszerzői • Naplemente • A rockabilly kifutása • Elvis elhagyja a helyszínt • Botrányok és tragédiák: Jerry Lee Lewis, Little Richard, Chuch Berry, Buddy Holly, James Dean
8. A média mágiája - American Banstand, Ed Sullivan, Top 40, Your Hit Parade • Sete-suta Elvis és az amerikai libidó • Táncversenyek, rajongói klubok, roadshow-k • Tinisztárok futószalagon: Pat Boone, Neil Sedaka, Fabian, Frankie Avalon, Connie Francis, Brenda Lee, Paul Anka • Tinédzserpartik és táncdivatok, a tömegtársadalom háttérzenéje • Az új tini mennyország: a lázadás piacosítása • Pénzért vett sikerek: a payola-botrány • Tisztogatások: Az utolsó dalt a halál játssza • Elvis visszatér: egy korszak véget ér
Hatvanas évek:
9. Rock around the World - Felfújt sláger és hazug álomvilág • Skiffle: a rock and roll kezdetei Nagy-Britanniában • Tommy Steele és a rock and roll klónok • Jack Good és a tévé hatalma • A brit tini bálványok kora 1959-63 • A beatkorszak előfutárai: Shadows, Chris Barber, Joe Meek
10. Amerika ébredése - politikai fiaskók, prosperáló gazdaság • Az „élő múlt” felfedezése: Woody Guthrie, Pete Seeger • Protest dalok és a „csend hangjai”: Joan Baez, Peter, Paul & Mary, Greenwich Village folkerei, Simon & Garfunkel, • Bob Dylan, a hatvanas évek bárdja • A hangszerek lázadása: Instrumentális rock, Duanne Eddy Szörfzene, a tini életforma háttérzenéje: Beach Boys • Száguldás, Porsche, szerelem: hot road music • A fekete gyönyörű: Tamla Motown, avagy új fekete birodalom születik • fekete női és férfi vokálegyüttesek • Phil Spector, a rockzene Wagnerje • Girlgroups: Vadmacskák és pamlagcicák • A soul születése: Ray Charles, James Brown, a Stax-műhely
11. Mersey-beat és rhythm and blues - Anglia megújhodása • Teddy boyok és dühös fiatalok • a Liverpool és a brit beatbölcsők • Oroszlánkölykök: Quarry Men • Az új időszámítás kezdete: a Beatles színre lépése • Brian Epstein, a felfedező • A Beatlemánia, avagy a sorsfordító pillanat • A mersey sound tündöklése és bukása • Radio Luxembourg, Top Of The Pops és más médiacsodák • A rhythm and blues revival: Alexis Korner, Cyril Davies • Rolling Stones: A kövek mozgásba jönnek • John Mayall, a röptető • Nyom a pop: a felemás Yardbirds
12. Brit invázió Amerikában - B-Day • „Elvis halott, éljen a Beatles!” • Az „inváziós csapatok”: Herman's Hermits, Searchers, Gerry and the Pacemakers, Animals, Troggs, Manfred Mann • Egy nehéz nap éjszakája • Swinging London és az ifjúsági kultúra változásai • Kinks, Who • Amerika válasza: garázszenekarok és Beatles imitátorok • italo-amerikaiak és pop-artisanok
13. Hangjegyek és bankjegyek - A rocküzlet újrafelosztása • Robert Stigwood felemelkedése • a rózsaszín maffia • A sikergyártó gépezet: A&R, menedzser, producer, az első milliomosok • limuzin, luxus és 95 százalékos adósáv • Az új hangkovácsok: Lou Adler, Tom Wilson, Terry Mercher, George Martin • Sztárcsinálók új nemzedéke. Brian Epstein, Andrew Loog Oldham, Kit Lambert • A brit és az amerikai lemeztársaságok és sztárjaik
14. Kaliforniai álmodozók - Let's Go To San Francisco! • A vezér nélküli mozgalom: flower power • Frisco pszicho hangjai, a hippik zenéje: Grateful Dead, Jefferson Airplane, Janis Joplin • A hippi „filozófia” gyökerei: Rousseau, francia szimbolisták, német egzisztencialisták • Kapj rá! Állj be! Szállj ki!: a drogkultúra felvirágzása • Timothy Leary, az LSD apostola • Az Új Baloldal és a polgárjogi mozgalmak • Az ellenkultúra ideológusai: Roszak és Marcuse • Los Angeles: sár és arany • A „folk-rock” megszületése: Byrds, Buffalo Springfield • Az LA-avantgárda: Mothers of Invention, Captain Beefheart, Doors • Monterey, az első nagy zenei „kirakodóvásár”)
15. Bors őrmester és a nagy elágazások - Nemzedéki bálványok a sztárság csapdájában • Apple, avagy a kukacos alma • Pop és rock változások 1967 után • A művészeti főiskolák szerepe • popvonal: „Helyes arcok” és „szerelmi ügyek”: Small Faces, Hollies, Seekers, Bee Gees • Csődörök és a cicamicák: Tom Jones, Engelbert Humperdinck, Cilla Black, Petula Clark, Lulu, Marianne Faithfull • Gitárhősök kora: Jimi Hendrix, Eric Clapton, Jeff Beck • Az első bluesrock szupergroup: a Cream • London pszichedelikus színtere: Syd Barrett és a korai Pink Floyd • a Rolling Stones rock and roll cirkusz • a második brit blueshullám: Taste, Ten Years After • folk-rock revival: Donovan, Fairport Convention • stílusteremtők startja: Led Zeppelin, Deep Purple, Black Sabbath, Jethro Tull • a progresszív rock indulása: King Crimson, Genesis, Yes,
16. Rágógumi és újjászületés - Amerikai popvonal: Monkees, az első teenybopper zenekar • A rágógumizene • fehér bluesrevival: Paul Butterfield, Mike Bloomfield, Al Kooper, Johnny Winter • Határsáv: a fúvós-rock születése (Blood, Sweat & Tears, Chicago) • New York árnyai: Velvet Underground • Acid-folk kapcsolódások • Rocktrubadúrok (új szerző-előadó hullám) • Fémes gyökerek: Blue Cheer, Steppenwolf, Iron Butterfly • A punk előfutárai: MC5, Stooges • Fonnyadt gyökér: a country továbbélése (Johnny Cash) • új soulhullám (Aretha Franklin, Otis Redding) • Régi idők rockzenéje: Creedence Clearwater Revival, Get Back, Elvis comeback, Las Vegas, végállomás
17. Woodstock népe és Altamont kése - A kis daloktól a nagy produkciókig • a „big biznisz” • az underground kiárusítása • a Woodstock-sztori • az altamonti pokol, avagy találkozás az ördöggel • Hová tűnt a sok virág?
„Módfelett becsületes és alapos könyv, próbáljon meg valaki belekötni, nem lesz könnyű. Próbálja meg valaki magával cipelni egy nyaralásra, az sem lesz könnyű. Súlyos kötet, a szó valamennyi értelmében. Nem színes popkulissza, nem anekdotázós múltidézés, nem magasból mutogató értékítélet. Jávorszky Béla Szilárd és Sebők János A magyarock története 2. (az újhullámtól az elektronikáig) című könyve alapmű, amely átfogóan és tényszerűen veszi számba a hazai rockzene esemény- és kultúrtörténetét, műfajonként vizsgálja legfontosabb előadóit.” – Trencsényi Zoltán, Népszabadság
„Van itt minden, ami egy kézikönyvhöz kell: a zenei műfajok és irányzatok magabiztos ismerete, kultúrpolitikai háttér, a média, a piac és a popzene kölcsönhatásai; az információkkal megtöltött szövegdobozok, táblázatok és listák is a kézikönyvjelleget erősítik, a használhatóságot fokozzák. A magyar rockújságírás jellegzetes stílusfordulatai közül meglepő összefüggések, izgalmas részletek sejlenek elő. E "témaajánlások" egy szociológiát vagy kulturális antropológiát tanuló, diplomatéma után kutató diák számára is ösztönzők lehetnek, de társadalomtörténészek, kulturális újságírók, művészettörténészek is – ahogy mondani szokás – haszonnal forgathatják.” – Havasréti József, Élet és Irodalom
„A (rock)történetvezetés precíz, kéttucatnyi előadóról külön kiemelt életrajz is olvasható, azt viszont sajnálhatjuk, hogy Dévényi Ádám, a Gorilla, az Ektomorf, a Depresszió, a Fürgerókalábak vagy a Ludditák nem kaptak egy-egy bekezdést. Ahogy már az első részben is, a szerzők a műfaj szocio-politikai, gazdasági, infrastrukturális hátterét is felvázolják – a fontosabb koncerthelyszínek, fesztiválok és rádióműsorok ugyanúgy külön szócikket kapnak, mint a Wave lemezbolt. Ezen felül éves áttekintések, sikerlisták és egyéb keretes infók is színesítik a kiadványt, melynek fekete-fehér képanyaga is remek (a punkfotók különösen).” – Déri Zsolt, est.hu
„A vállalkozás heroikus, hiánypótló, a munka alapkönyvnek minősíthető. (…) Sorolhatnánk a hibajegyzéket, de akkor nem maradna hely a dicséretre. A könyv minden esetlegessége ellenére is nagyszerű vállalkozás, az első nagy kísérlet arra, hogy átfogó módon elemezze a magyar popkultúra elmúlt 25 évének sajátosságait. – Wan2
„A Jávorszky Béla Szilárd–Sebők János kettőst nyugodtan besorolhatjuk a magyar rock legnagyobb szerzőpárosai közé, igaz, ők nem dalokat írnak, mint Szörényi Levente és Bródy János vagy Balázs Fecó és Horváth Attila, hanem a műfaj enciklopédiasorozatát, ami világviszonylatban is egyedülálló vállalkozás.” – Csikor Ottó, Magyar Hírlap
„Jávorszkyék sorozata azért jó, és azért lesz majd mindjárt hivatkozási pont, mert együtt vizsgálja magát a vizsgálat tárgyát (rockzene, nevezzük így, mert nincs sok időnk) és a hát- és előteret. Még akkor is jó, ha a benne szereplők nem feltétlenül értenek egyet vele (én sem). (…) Jól elkapják a hiány grabancát is. Nincs nyafogás, bezzegezés, felmutatnak. És ha ez nem túl lelkesítő, az nem a krónikás baja. Megírjuk újra azt is, nagy meló volt ez. De valakinek el kellett végeznie.” – Hegyi Zoltán, Magyar Nemzet
„Címével ellentétben ez sem csupán a rockról, hanem a könnyűzenéről szól. A korábbiaknál kicsit „seregszemlésebbre” sikerült, azaz sokkal inkább az együtteseket bemutató lexikon-jellege van, de hangsúlyozom, csak a korábbi kötetekhez képest. A háttéreseményeket, szociológiai, politikai gazdasági, esztétikai vonatkozásokat taglaló fejezetek váltják egymást a szubkultúrák, színterek, műfajok ismertetéseivel, hihetetlenül széles látókörrel: rock, pop, metál, jazz, folk, világzene, elektronika - minden benne van, ez utóbbiról átfogó képet például e kötetből kapunk először. Apróságokat leszámítva minden rendben van, a hangsúlyok (egynyári popizéknek egy rövid bekezdés jut) is a helyükön vannak, végre olvashatjuk a nyolcvanas évek alternatív rockjának történetét, átfogó képet kapunk mindenről.” – Sylvio, undergroundmagazin.hu
„A könyv szépen összerakott, strukturált, érezhetően a kézikönyv/kvázi-lexikon igényével készült. Átfogó mint a kis rovarhatározó, az információtartalom rendben. (…) Fontos és még szórakoztató is helyenként. Nem olvasnivaló, inkább visszatérően itt-ott felütős. Az a nagyon szomorú, hogy ebben a terepszemle-szerű áttekintésben még annál is kevesebb maradandó alkotást találunk, mint amire emlékezetből tippelnénk és nem azért, mert kimaradt volna valami a könyvből – az életből maradt ki valami.” – Leao, quart.hu
„A tavaly megjelent első kötet, az 1980-as Fekete Bárányok koncerttel zárult. A szerzők ezúttal sem adták alább: ismét egy terjedelmes, 624 oldalas munkát tettek le az asztalra, mely a Tatai rocktanácskozás néven elhíresült eseménytől napjainkig követi végig a rockzene egyedfejlődését. „Az újhullámtól az elektronikáig” alcímből nagyjából sejthető, mivé lett a '60-as, '70-es évek lázadó rocknemzedékének önkifejezési eszköze - a rock.” – Rockinform, Hegedűs István
1. Rockünnepek után
Egy korszak véget ért: - Korbács és kalács - Ellenkultúra a filmvásznon (Easy Rider, Zabriskie Point, Strawberry Statement, Hair) - A Nagy Kaland vége - A megváltás keresése („Jézus-rock”, Jézus Krisztus Szupersztár) - A titkosszolgálatok leszámolnak a lázadókkal (A CIA és a rock bálványai) - Sex & drugs & rock and roll (Brian Jones, Jimi Hendrix, Janis Joplin, Jim Morrison halála) - A Beatles feloszlása: szólókarrierek, a szerző-előadó Paul McCartney és a radikalizálódó John Lennon - Koncert Bangladesért - Ez csak rock and roll (Rolling Stones)
2. R&R evolúció 1. - A progresszív rock
Rock and roll revolution után rock and roll evolution - A műfaj felnőtté válása: a zenei nyelv átalakulása - Brit válasz Kaliforniának - Középosztálybeli esztétikai lázadás - Az úttaposók (Nice, Soft Machine) - A Canterbury-szcéna (Caravan, Camel) - A négyek bandája (King Crimson, Emerson, Lake & Palmer, Yes, Genesis) - Úton az ég felé (Pink Floyd) - Egy igazi különutas (Van der Graaf Generator) - Másodhullám és másodvonal (Traffic, Colosseum, Gentle Giant, Hawkwind) - Folkbehatások: a folk-rock (Fairport Convention, Pentangle, Steeleye Span) és a progresszív folk-rock (Jethro Tull, Renaissance, Strawbs) - Progresszív rock a kontinensen: PFM, Le Orme (Olaszország), Magma, Gong (Franciaország), Amon Düül, Guru Guru, Faust (NSZK), Focus (Hollandia) - A Hipgnosis-műhely
3. R&R evolúció 2. - Stílusteremtők startja
A metál mennydörgése (Led Zeppelin, Deep Purple, Black Sabbath, Atomic Rooster, Uriah Heep) - A jazz-rock/fúziós vonal: a fúvós rock (Blood, Sweet & Tears, Chicago), Miles Davis, a jazz-rock triumvirátus (Weather Report, Mahavishnu Orchestra, Return To Forever), a jazz-pop (Chuck Mangione, George Benson) - Avantgárdból a jazz-rockba (Frank Zappa) - Woodstock örökösei, a rocktrubadúrok (Crosby, Stills, Nash & Young, Joni Mitchell, Neil Young, Van Morrison, Neil Diamond) - Southern rock (Allman Brothers, Lynyrd Skynyrd) - Swamp rock (Creedence Clearwater Revival) - A latin rock térhódítása (Santana) - Boogie-rock (Status Quo)
4. Trend- és nemzedékváltás
A rocküzlet térhódítása - a középszerűség kiszolgálói - Márkás nevek a zenepiacon - A fesztiválbiznisz vége - Nosztalgia a divat, revival a zenében (Shakin Stevens, Dave Edmunds, Showaddywaddy) - Kinyit a slágerbazár: a middle of the road-pop - Érzelmek és melankólia, avagy a soft rock (Bread, Carpenters, New Seekers, America) - Az új tinédzsertombolás: rextasy (T. Rex) - Siker, pénz, csillogás: glam-rock - Bowie, az új szupersztár - Byron és Ferrari (Roxy Music) - A divattrend sikergyárosai (Slade, Gary, Glitter, Wizzard) - Megújúló teenybopper az USA-ban (Osmonds, Jackson Five, David Cassidy) - Bowie amerikai örökösei (Alice Copper, Kiss)
5. Popsztárt vegyenek - a sikerlisták bűvöletében
A prosperáló rocküzlet, az első globalizációs jelenség - A szívtiprás új szabályai (+ Bay City Rollers, David Essex) - Az aranyhalacskák, avagy az új rockburzsoázia - Az új üzleti modell alapképlete: A&R, menedzser, producer - A legsikeresebb rocksakál (Mickie Most és a Rak Records) - Chinn-Chapman, a kislemeziparosok - A bábjátékosok sztárjai (Sweet, Mud, Suzi Quatro, Smokie) - Slágerek futószalagon (Hot Chocolate, Rubettes, Les Humphries Singers, Bay City Rollers, Leo Slayer) - Az olajválság és a zeneüzlet megroppanása - Süllyed a Titanic, támadnak a kalózok!
6. Csendes jubileum - A kialakuló új mainstream
Húszéves a rock - A pangás évei - Kitörési kísérletek - Eurovíziós dalfesztivál - A rockhagyományok megújítói (Bruce Springsteen, Mike Oldfield) - Az új mainstream kialakulása - A szórakoztatás szupersztárjai (Elton John, Rod Steely Dan, Stewart, Neil Diamond, Barry Manilow, Billy Joel, Cher, Olivia Newton-John)
7. Átalakuló gyökerek - country, soul, funk
Countrypolitian, avagy a country-pop születése - A műfaj új férfi (Kris Kristofferson, John Denver, Kenny Rogers, Ronnie Milsap, Charley Pride) és női sztárjai (Tammy Wynette, Dolly Parton, Dottie West, Loretta Lynn,) - The Outlaws, avagy a törvényen kívüliek (Johnny Cash, Willie Nelson, Merle Haggard, Buck Owens) - A fekete gyönyörű!, avagy a soultól a funkyig - A soul stílusai - A Tamla Motown hanyatlása - A soul szupersztárjai (Marvin Gaye, Stevie Wonder, Al Green, Temptations, Diana Ross, Aretha Franklin, Gladys Knight) - A Stax Records és az új fekete bálványok - A blaxploitation filmek (Shaft, Superfly) - A „fekete Woodstock” (Wattstax) - A funk eredete és sztárjai (Isaac Hayes, Curtis Mayfield, George Clinton, War, KC and the Sunshine Band, Kool and the Gang, Earth, Wind and Fire)
8. Rock a harmadik világban
Új gyökérszál: Afrika felfedezése - Dél-Afrika (mbaqanga, Miriam Makeba, Hugh Masekela, Simon „Mahlathini” Nkabinde, Ladysmith Black Mambazo) - Ghána (highlife, Emmanuel Tettey Mensah, Osibisa, Assagai) - Afrika Woodstockja (Soul To Soul Fesztivál) - Nigéria (juju, afrobeat, „Baba” Tunde Olatunji, Haruna Ishola, Fela Anikulapo Kuti, Ebenezer Obey, King Sunny Ade) - Kongó (soukous, Antoine Kolosay, Zaiko Langa Langa) - Kamerun, Rodézia, Szenegál ( makossa, shona, afrocuban, Manu Dibango, Thomas Mapfuto, Orchestra Baoba) - Everybody rumba, everybody salsa! (A latin populáris zene évtizedei) - Kuba és a társastáncok divatja (latin jazz, mambó, rumba, bossa nova) - Puerto Rico és a boogaloo - Fania Records, avagy a salsa születése - A brazil kapcsolat (tropicalia, Antonio Jobim, Joao Gilberto, Gilberto Gil) - Reggae, avagy az elkötelezett rock - Belafonte banándalai (calypso) - A ska diadalútja - „Pozitív vibráció”: a reggae (Wailers, Bob Marley) - Marley nyomában (Peter Tosh, May Romeo, Burning Spear, Upsetters) - A reggae alfajai/változatai
9. Új szelek fújnak - prepunk és preelektronika
A Velvettől a CBGB-ig (Manhattan hangja) - Séta az élet vadabb oldalán (Velvet Underground, Lou Reed) - A detroiti gyökerek (MC5, Stooges, Iggy Pop) - Átmenetek (Modern Lovers, Suicide, New York Dolls) - A CBGB-kör (Television, Patti Smith, Ramones, Richard Hell, Blondie) - A punk szétterjedése - A CBGB utóélete - Elektrosámánok (A berlini és düsseldorfi iskola) - A Ruhr-vidék hangja (Kraftwerk, Can, Neu!) - Tudattágítás Berlinben (Tangerine Dream, Klaus Schulze, Cluster) - A klasszikus avantgárd hatása (Pierre Schaeffer, Karlheinz Stockhausen, - Ambient: a metapop zene (Brian Eno)
10. Punkattak - a gyűlölet nyara (nincs jövő, nincs remény)
Mindenre radikális nem - Kik a punkok és mit akarnak? - Amerikai import, angliai robbanás - A pub-rock (Eddie and the Hot Rods, Dr. Feelgood, Kilburn and the High Roads) - Malcolm McLaren, a káosz vámszedője - Primitivizmus és minimalizmus - A punktriumvirátus (Sex Pistols, Clash, Damned) és a többiek (Stranglers, Buzzcocks, Siouxsie and the Banshees, Slits, Generation X, Subway Sect, Sham 69) - Az első punkfesztiválok - God Save The Queen (Botrány bármi áron) - Társadalmi-politikai kommentárok (Crass) - Nagy Tagadásból Nagy Üzlet - Punkzine-ek - Mozgalom a rasszizmus ellen - Punkok és a náci jelképek - Mozgóképes dokumentumok (The Punk Rock Movie, Sex Pistols: The Great Rock 'N' Roll Swindle) - Skinheadtörténelem - Punk Fashion, Punk Art
11. Szombat esti láz és táncpestis
A diszkó születése: diszkókronológia - Klubkatakombák és gay szubkultúra - New York-i klubok és rezidensek - Forradalom a táncfolyosón - A mix és a maxi születése (Tom Moulton) - Zenei alapok: a funktól a diszkóig - Philly-sound és a plüss-soul (Henry Stone, Kenny Gamble, Leon Huff,) - A müncheni sound: szex és technika - Michael Kunze és a Silver Convention - Giorgio Moroder és Donna Summer - Frank Farian és a Boney M - Musicland és az új euro-pop - Gloria Gaynor, az első diszkókirálynő - A szombat esti láz: egy kultfilm és következményei -- John Travolta, az ördögtáncos - Bee Gees-bégetés - Robert Stigwood, a sikerspirál fölfedezője - Szépek és gazdagok: a Studio 54 - Boogie Wonderland: a diszkórobbanás - Egy nyáron át táncolók - A diszkó „halála”
12. Let There Be Rock - Szóljon a rock
Rockfősodor - Kellemesen jellegtelen (arénasztá-rock Amerikában: Aerosmith, Eagles, Doobie Brothers, Styx, Foreigner, Journey) - Roots-rock, Tulsa-sound (Little Feat, Hot Tuna, J. J. Cale) - Polírozott melódiák (arénarock Angliában: Queen, Peter Frampton, Electric Light Orchesta, Supertramp, Manfred Mann's Earth Band, Alan Parsons Project) - A hard rock második hulláma (AC/DC, Bad Company, Ted Nugent, Rainbow, Thin Lizzy) - A blues-rock továbbélése (Eric Clapton, Rory Gallagher, ZZ Top, Eric Burdon) - A rockfegyverkezési verseny
13. Aranyláz - A globalizálódó rocküzlet
Pangás után prosperálás - Money Money Money (A Pink Floyd- és az ABBA-modell) - A Presley-pénzgyártógép - A „király” halála - Az új rockelit születése - Siker, pénz, csillogás - Sztárcsinálók: a kiadói „szörnyek” létrejötte (EMI, PolyGram, Columbia, Warner, MCA, RCA, A&M) - A kiadói „főnökök” (Clive Davis, Herb Alpert, Ahmet Ertegun, Chris Blackwell, Richard Branson, David Geffen) - Független kiadók (Virgin, Island, Sire, Rough Trade, Stiff, 2Tone) - Fontosabb producerek - Ismertebb menedzserek
14. Évtizedleltár
A második olajválság: a rock halott?! - Popmocsár és popfolyó - Új kulcsszereplő: a hetvenes évek rocksajtója (Billboard, Music Week, Rolling Stone, Creem, NME, Melody Maker, fanzine-kultúra) - A Fal születése - Miről szól a dal? (rock és politika) - Rockszámadás (az évtized listái) - Epilógus: In memoriam John Lennon
* * *
Megjelent: 2007. november, Glória Kiadó
Kereskedelmi forgalomban már nem kapható
1. Rockforduló
Támadás: A fordulat éve a rockban - A Kádár-rendszer válsága - A kádár rendszer válsága - Túl messzire megy a rock and roll srác - A rock megregulázása: a tatai rocktanácskozás - Tisztítsák meg a terepet ezektől a jelenségektől! - a Nagy Generáció „árulása” - Itt nem lesz Szolid a Rita! - Divatdzsungel - A fesztiváltok beindulásaRégi üzlet, új cégtáblákkal
2. Az underground megélénkülése
A neoavantgárd és a rock érintkezése - Nirvánia ünnepel (Spions) - Kilépés a közmegegyezésből (Beatrice és a Fölöspéldány) - Rock and roll lázadók: art-punk - A „dada diadala” (Bizottság) - „Tedd tönkre, ami tönkretesz” (URH) - Besúgók és provokátorok (Kontroll Csoport) - „Fiatal magyarok rázzák az utcát” (Európa Kiadó) - Underground líra (Balaton, Trabant) - Pajor, az örök lehetőség (Neurotic) - „a világösztön kiugrasztása (Vágtázó Halottkémek) - Gazember, a rocksámán
3. A negyedik rockgeneráció
Tinédzserinvázió: az új punkok - Az alsó tízezer hangja: anarchista punk - A szennyhullámügy („Erdős Péter, kurva anyád”)- A punkperek (CPg, Mos-oi, Aurora, Közellenség) - Fontosabb punkbandák a hőskorból (Rottens, ETA, Kretens, Marina Revue, Auróra) - Punkfesztiválok (Totál '85, '87, '88) - Elbizonytalanodás a kilencvenes években - Punkfanzine-kultúra - A „szörfpunk” begyűrűzése - Új évezred, új irányok
4. Kitört a pesti limbó láz
Divat a retró: Nosztalgialáz Karády Katalintól Elvis Presleyig - Filléres emlékek - A Nagy Generáció visszanéz - Beatles-revival - Rockandrollia: álom luxuskivitelben (Hungaria) - Megasiker, megaüzlet - A Koncert és a pénzcsinálás modellje - A magyar Elvis (Komár László) - A Hungaria-utódok (R-Go, Dolly Roll, Step)
5. Padlón minden sztár
Miért beteg a magyar rock? - Az apák rock and rollja - A romlás virágai - Ro(c)konok és a jó barátok - „Mi optimisták vagyunk!” - A közönség a pénzével szavazott - A „mocsármorál” és a becsődölt magyar modell - Elavult gázsik és rendeletek - Lemeztelenedés - A popgyarmatok elvesztése - Gründolási láz (Omega Gmk, Fonográf Szabadidőközpont, Mobil Bt.
6. Film, színház, muzsika
Rock és film - A Koncert és az Omega, Omega - Koltay, a magyar Mephisto - Korán jött Korong és a Képzelt riport - Sztárcsinálók (Rock Színház) - A nemzeti rockopera születése (István, a király) - A padlás és társai - A Dés-vonal - Fenyő-revival
7. Popnemzedékváltás: A kis generáció
Startolók: Hullámok az állóvízben - A „hivatalos újhullám (KFT, GM49, Fórum, Prognózis) - Őrségváltás a színpadok előtt - Az Első Emelet, a tinik új kedvence - Tinisztárok kerestetnek - Mi van a Poptojásban? - AORTA - „Lemeztelenített” zenekarok - A siker nélküli listák - A rock gyermekei - Csillag születik - Interpop: a modernizált táncdalfesztivál - Romokon nőtt virágok (Bikini, Modern Hungaria, Napoleon Boulevard, Z'Zi Labor)
8. A „magyar fém” (heavy metal)
A hangerő, mint plusz „hangszer”- A hőskor: teatralitás és marginalitás - Az aranykor: metál minden szinten - Az újkor: osztódással szaporodás - A triumvirátus: Pokolgép, Moby Dick, Ossian - Szekeres, a „gitármániás” - Fontosabb metalzenekarok
9. Hungarian Blues: A lakodalmas rock
Szórakoztatóipari „underground” - Megérkezik a lakodalmas rock (3+2) - Az előfutárok: Fekete vonat, Isten véled édes Piroskám - Bugyi-kórság, s ami alatta volt - Lajcsi meséje (a hárommillió forint története) - Gulyáskommunizmusból a dáridódemokráciába
10. Az undorgrund hullámok
Első hullám (Lavina, Sikátor, 2. Műsor) - Második hullám (Sexepil, Ápolók, Kézi-Chopin) - Kontroll-utódok (Kampec Dolores, Sziámi-Sziámi, Ági és a Fiúk, Balkán FuTourist, Keleti Fény) - Harmadik hullám: a „lyukas” zenekarok (Pál Utcai Fiúk, F. O. System, Rés/Új Nem) - Negyedik hullám: az alternatívok (Andersen, Perfect Name, Üllői Úti Fuck, Vidámpark) - Nagyvárosi hangminták (BP Service) - Ipari hanghulladékok (Art Deco, CMC) - A neoavantgárda (Konnektor, Támad a szél) - Underground terepek (Kassák, Bercsényi, Ikarus, FIKA, Ráday) - A Fekete Lyukból a Tilos az Á-ig - Az „emlékmű”: Dalok Közép-Nirvániából - A Wave
11. Mindhalálig rákenroll?
„Kellünk, tehát vagyunk” (Omega) - „Ha nincs szponzor, nincs buli” (Locomotiv GT) - „Vén vagyok, akár a Föld” (Fonográf, Szörényi, Bródy) - „Amíg a viszony kétoldalú” (Zorán) - Tibus Gitaricus (Tátrai Tibor) - Női szólisták (Koncz, Kovács, Zalatnay, Katona, Szűcs) - A rockerek (Nagy Feró, Pataky, Schuster és csapataik, Vikidál, Balázs Fecó, Révész, Som) - A nagy visszatérők (Charlie, Cserháti, Fenyő)
12. Megrockant üzlet
Az MHV monopóliumának megszűnése - A függetlenek első hulláma (Hungaropop, Proton, Ring, Rákóczi) - A Hungaroton privatizálása - A függetlenek második hulláma (Quint, Magneoton, MMC, Record Express, Rózsa Records) - A kalózkodás felszámolása - A multik bejövetele - Popgyarmatosítók helyett popgyarmat - Az alternatív „kicsik” (Human Telex, Bahia, Periferic)
13. Felgördül a vasfüggöny (rock és politika)
Megszűnő mozgalmi jelleg - Szakadt országnak szakadt elnököt (Nagy Feró köztársasági elnökjelölt) - Tulipánok, szegfűk, rózsák - A nemzeti rock születése - Hatvanhat zenész tiltakozik (Pannon Rádió-ügy) - A magyarock bejövetele (rockexport Erdélybe) - A pártosodó erdélyi Woodstock - Kampánydalok, pártslágerek
14. Vissza a gyökerekhez!
Közép-európai Hobo Blues - Kőbánya-blues (Deák Bill Gyula) - Blueskocsma, 1983 - Bluesboom, 1989 - Levonuló blueshullám: Paks, a bluesbarométer - A blues-rock csapás (Udvari Bolondok, Tűzkerék, Boom-Boom) - Chicago Line: A nagyvárosi blues (Palermo Boogie Gang, Muddy Shoes, Spo-Dee-O-Dee, Ferenczi György és a Herfli Davidson, Pribojszki Mátyás, Takáts Tamás, Török Ádám) - Az akusztikus vonal (Vas Zoltán, Dr Valter and the Lawbreakers, Gál Csaba Boogie) - Egy tiszteletbeli magyar bluesman (Ripoff Raskolnikov) - A Bluesológus (Nemes Nagy Péter)
15. Folkrevival és világzene
A női szólisták (Sebestyén Márta, Lovász Irén, Szvorák Kati, Palya Bea, Szalóki Ági) - Romafolk (Kalyi Jag, Ando Drom, Romano Drom, Miczura Mónika, Balogh Kálmán) - Bari, a cigányok Bartókja - Az Utolsó óra program - Folk-rock (Barbaro, Gőzerő) - Világzene és vidékei (Balkan Fanatik, Besh o droM, Ghymes, Lajkó Félix, Makám, Djabe) - Távolodó
16. Átalakuló popfront
A kimaradt lehetőség - A video megöli a rádiósztárokat - Az új közönség: a trendkövető zéro-édzserek - Minden(ki) eladó - „Play back huszárok”, „tátikacsalogányok” - Sztárcsinálók (Pásztor, Szigeti, Fenyő, Rosta, Hegedűs, Környei, Rózsa, Kozsó, Pierrot) - Club/dance színtér (Carpe Diem, Bestiák, Groovehouse) - Női szólisták (Szandi, Papp Rita, Keresztes Ildikó, Szulák Andrea, Vincze Lilla, Király Linda, Zséda, Szekeres Adrienn) - Férfi szólisták (Bodnár Attila, Gergely Róbert, Balázs Pali, Hevesi Tamás, Kiki, Szörényi Örs, Kentaur) - Popparódiák (Irigy Hónaljmirigy, L'art pour l'art Társulat, Holló Színház) - Tinikedvenc popegyüttesek (Exotic, Känguru, Fan Fan, Manhattan, FLM, TNT, Kozmix, Bon Bon) - Roma pop (Fekete Vonat, Romantic) - Szintipop-hullám - Bonanza Banzai: az új nemzedéki zenekar - Dr. Beat és a többiek - „A dalaim szakrális közegek” (Ákos) - Keresztény popzene (Sillye Jenő, Boanergész, Signum, Testvérek, Amen) - Magyar hiphop - Profik és profitzenék (Rapülők, Hip Hop Boyz, Happy Gang, Animal Cannibals) - A második hullám (Sub Bass Monster, Pain) - Jönnek a gengszterek (Ganxta Zolee és a Kartel, Dopeman, TKO, Majka)
17. A rockvidék felemelkedése
Átrendeződő rockfrontok - „Ismerős dal, jól tökön rúgva” (Kispál és a Borz) - „Az élet a legjobb méreg” (Tankcsapda) - „Elmúltak a buta zenék” (Nyers) - „Nincs az a bár bezárva már?” (Quimby) - A rock és a partizenék találkozása (Másfél, Korai Öröm, colorStar) - Virtuális népzene (Egy Kiss Erzsi Zene) - Szabadcsapatok (Tudósok, Tundravoice, Úzgin Űver, Spiritus Noister, Pop Ivan) - Újprogresszívek (After Crying, Solaris, Kada) - Britpop-honosítók (Publo Hunny, Heaven Street Seven, Amber Smith) - Rockhatáresetek (Sex Action, FreshFabrik, Black-Out, Kimnowak, Junkies) - amondó (hiperkarma) - Budapest rock and roll - Fesztiválok évadja (Sziget, Volt, Mezőtúr, Magyar Sziget)
18. Bitzene: Az elektronikus zenei színtér
A kezdetek: techno, house, rave - A Roland TB 303-as - Dj-k, mc-k, egymásba érő zenék (a dj-kultúra) - A Fortunától a mainstreambe: az overground (Budai, Sterbinszky, Tommyboy) - A Tilostól a Tilosig: underground (Palotai, Naga, Mango, Titusz, Cadik) - Az első partik (FMK, Fáklya, János-hegy, Törökbálint, Frankhegy) - Budapest Parádé - Az elektronikus tánczenei stílusok - Az UCMG műhely (Széll László) - Marcel, Yonderboi, Žagar, Amorf Ördögök, Erik Sumo, Deutsch Gábor - A mainstream határán (Anima Sound System, Neo, Karányi) - Peremvidék: nu jazz (Keyser and Shuriken)
19. Átalakuló popfront 2
Kortárs poprock (Venus, Zanzibar, United, Roy és Ádám, Hooligans, V-Tech, Jazz+Az) - Dancepop együttesek (Fresh, Crystal, Desperado, Nox) - Női előadók (Varga Zsuzsa, Oláh Ibolya, Tóth Vera, Váczi Eszter) - Férfi előadók (Emilió, Krisz Rudi, Caramel, Gáspár Laci) - Underground mozgások: hiphop a föld alatt (Az Árral Szemben, Bëlga, Sickratman) - Reggae, ska, ska-punk (Ladánybene 27, Pannonia Allstar Ska Orchestra - Skafunderz) - Rockabilly, psychobilly, punkabilly (Mystery Gang, Cadillacs, Brillantin Brigád)
20. A média mondja meg
Az aranykor vége - Sztárok a senkiföldjén - Szódapop és popcorn-sztárok - A kereskedelmi rádiók hatalma - Az MTV-generáció zenetévéje - Megasztárok a futószalagon - Idő van! - PANKKK és a „rockminiszter” - Epilógus: A Titanic süllyed, a zenekar játszik