A rock története 4.

Sebők János 2013-as halála miatt A rock története 4-hez – amely a kilencvenes évek nemzetközi rocktörténetét taglalja, a grunge-tól az elektronikus tánczenén át a világzenéig – új szerzőtársat kellett keresnem. János 14 évvel volt nálam idősebb, Dömötör Endre, a Recorder főszerkesztője pedig 12 évvel fiatalabb, így a rock and roll történetének más pontján szocializálódott.

Sosem látott nemzetközi összefogások és reménytelenül véres lokális konfliktusok, széthulló birodalmak és egyesülő Európa, látványosan előretörő rock és globalizálódó pop – politikai szempontból nagyjából ez jellemezte a kilencvenes éveket. Többek között ekkor hódított a gitárrocknak újra értelmet adó grunge; ekkor élte virágkorát a kurrens gitárpop-gyűjtőfogalomként és életérzésként is definiálható britpop; lett közismert az elektronikus tánczene; jelentek meg frontszerűen a kellőképp karcos és karakteres női szerző-előadók; következett be a hip hop aranykora. Miközben ez az az évtized, amikor az egekbe szöktek a CD-eladások, csúcsra jártak a videoklipek (költségben és hatásosságban egyaránt), felfutott a fesztiválipar, a személyi számítógépek, a mobiltelefonok és a digitális zenekészítő eszközök elterjedésével pedig a technológiai fejlődés is határtalannak tűnt.

Felütés >>

Részletes tartalomjegyzék >>

Megjelent: 2017. november, Kossuth Kiadó

A weboldal megjelenítésével és működésével kapcsolatos kérdéseivel, problémáival forduljon az oldalakat karbantartó webmester-hez.
 shs webdesign www.erelversoft.hu custoMMade by eReLverSoft 2016
 
Ez a weboldal kizárólag a technikai működéshez használ cookie-t, a jobb felhasználói élmény érdekében. Honlapunk használatával Ön elfogadja, hogy cookie-t helyezhessünk el az Ön által éppen használt digitális eszközén.
Elfogadom Nem fogadom el